Értékelés

Tera Lynn Childs: Forgive My Fins – Hableányok kíméljenek

Fülszöveg:

Lily ​Sandersonnak van egy titka – nem az, hogy halálosan szerelmes a Brody Bennett nevű jóképű úszóistenbe, akinek láttán a szíve partra vetett halként vergődik. A viszonzatlan szerelmet még egy normális kamaszlány is nehezen éli meg, de ha valaki félig ember, félig sellő, mint Lily, végképp nem beszélhetünk egyszerű kis kalandról. Lily titka nem derülhet ki, mivel ő nem akármilyen sellő, hanem Thalasszinia hercegnője. Amikor Lily három éve megtudta, hogy az édesanyja valójában ember volt, végre rájött, miért nem érzi igazán otthon magát Thalassziniában. Azóta is a szárazföldön él, és a Seaview Gimnáziumba jár, abban a reményben, hogy sikerül igazi otthonra lelnie. Persze a szárazföldön is akadnak nehézségek – például Quince Fletcher, a bunkó motoros srác a szomszédból –, de egy komoly előny azért van: Brody. A gond csak az, hogy a sellők nem igazán hívei az alkalmi kapcsolatoknak – amint kötődni kezdenek valakihez, az érzés örökre szól. Amikor Lily kísérlete, hogy elnyerje Brody szívét, kínos félreértések szökőárját zúdítja az érintettek nyakába, a lány kész szembenézni a szerelmi dráma fenyegetően tornyosuló hullámaival, és hamar rájön, hogy révbe érni nem is olyan könnyű, mint gondolnánk.

Kislány koromban nagyon szerettem a sellős történeteket, és amikor megtaláltam leértékelve ezt a regényt, újra elfogott a sellők iránti vonzalom, és meg kellett vennem a könyvet. Nemrég olvastam egy másik hasonlónak tűnő, szirénes könyvet, Alexandra Christotól az Egy birodalom végzete című történetét. A Hableányok kíméljenek azonban egy egészen más típusú könyv, a komor, sötét hangulatot itt felváltják a poénok, a történet könnyed és vidám, a szereplők pedig igazán barátságosak. A könyv tehát tipikus YA romantikus-fantasztikus regény, némileg klisés, de kétségkívül szórakoztató.

A főszereplőnk, Lily látszólag egy teljesen átlagos középiskolás lány: a tanulásnál sokkal jobban érdeklik a fiú, azaz pontosan egy fiú: Brody, aki azonban nem mutat különösebb érdeklődést a lány iránt. Ez az alaphelyzet mindannyiunknak ismerős lehet számtalan ifjúsági regényből, de van itt egy kis csavar: Lily sellő, és ha megcsókol valakit, azt onnantól fogva mágikus kötelék fűzi hozzá, és szép lassan sellőfiúvá változik. Lily természetesen Brodyt szeretné megcsókolni, de aztán feltűnik még egy fiú: Quince.

“Ó, talán Quince segít elrabolni Brodyt. Addig tartjuk fogva a pincében, amíg rá nem jön, mennyire szeret engem. Nem valószínű. Ez az ötlet két sebből is vérzik. Először is, az ilyen dolgok csak azokban az ősrégi romantikus regényekben szoktak beválni, amilyeneket Rachel néni olvas. Másodszor, nincs pincénk.”

Nekem kifejezetten tetszett Quince és Lily kapcsolata, a szópárbajok és a kettejük között izzó levegő – mindig kedvelem az ilyen megosztó párosokat. Mindketten pontosan a koruknak megfelelően – sokszor meggondolatlanul – viselkedtek és gondolkodtak – különösen Lily, akit azért némileg idegesítő is volt -, de őszintén szólva nem sokat tudtam meg a jellemükről, a Brodyéról pedig még kevesebbet. A regény inkább a cselekményre fókuszált, ami viszont kifejezetten izgalmas lett: az események pörögtek, és bár a végkifejlet nem okozott túl nagy meglepetést, az odáig vezető út érdekes volt: számtalan kalanddal és még meglepő fejleményekkel is találkoztam a könyvben. Különösen tetszett, hogy a történet vége nem lett maradéktalanul boldog – így hagyott teret az írónő a folytatásnak, és nem is lett túl szirupos a végkifejlet.

A regény egyik fele a mi világunkban játszódik, de a másik felében Lily otthonába, a sellők víz alatti világába látogathatunk. Nem mondanám, hogy egy tökéletesen kidolgozott világgal találkozhattam – bőven felvetett kérdéseket a tenger alatti városok működése és fennmaradása évszázadokon át, de a leírások nagyon érzékletesek voltak, és tényleg eltudtam képzelni ezt a csodálatos vízi birodalmat. Emellett kíváncsivá is tett a könyv az ország történelme, szokásai iránt, és hogy vajon hogyan próbálják megőrizni az ott élők a birodalom titkát.

A könyvben nagyon fontos szerepet kap a csók, hiszen ez köti össze a sellőket a párjukkal. Nyilván valahol mókás, hogy egy 17 éves fiatal egy életre választ párt, amikor csókolózik, mégis tetszett, hogy felértékelte a regény ezt a gesztust, hiszen manapság a csókot nem tekintjük kifejezetten fontosnak, különlegesnek – ahogy Quince sem tekintette annak először, – holott valójában nagyon is bensőséges gesztus valakivel csókolózni. Persze lehet, hogy csak azért lett a csók a varázslat kiváltója, mert ez egy YA-regény, és ennél többet egyszerűen nem engedhet meg magának. Mindenesetre tetszett, hogy a szerzőnő ilyen kiemelt pozícióba helyezte a csókot.

“– Vannak lányok, akik szívesen beszélgetnek velem.
– Csak azok, akiknek moszat van az agyuk helyén – dünnyögöm.”

A könyv azonban nem lenne igazán szórakoztató, ha ne lenne benne ennyi humor. Nemcsak a két főszereplő mókás párbeszédei voltak megmosolyogtatóak, de rengeteg halas szóvicc tűnt fel a regényben, és a szereplők is elég gyakran keveredtek ironikus vagy vicces szituációba. Azt hiszem, ez a hangulat volt a legerősebb eleme a könyvnek, és ez az, ami miatt szívből tudom ajánlani minden korosztálynak. Persze nem úgy, mint egy komoly, tanulságos könyvet, de egy szórakoztató nyári olvasmánynak mindenképpen tökéletes a Hableányok kíméljenek!

Értékelés:

Rating: 3.5 out of 5.

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d bloggers like this: