• Egyéb

    A nő, aki azt is kimondta, amit más nem mert – Toni Morrison emlékére

    2019. augusztus 5-én, 88 éves korában elhunyt Toni Morrison. Azóta, hogy olvastam a hírt, terveztem, hogy írok egy rövid posztot arról, hogy nekem mit jelent az írónő, de csak most jutottam odáig, hogy elkészüljön ez az írás. Aki szokta olvasni a blogomat, az találkozhatott már Morrison nevével, mert nagyon jelentős írónak tartom, ugyanakkor úgy érzem, hogy hazánkban még kevéssé ismert a neve. Pedig Toni Morrison volt az első író, aki afroamerikaiként megkapta a Nobel-díjat, ráadásul emellett a Pulitzer-díjat is átvehette A kedves című regényéért. A Nagyonkék mellett egyébként ez az egyik legismertebb könyve. Az első könyv, amit olvastam a szerzőtől, az az előbb említett Nagyonkék volt, és egyben ez volt…

  • Értékelés

    Toni Morrison: A kedves

    Fülszöveg: Büszke és önálló gondolkodású asszony Sethe, a szökött rabszolga, az anyaság megtestesítője – neve a bibliai ősatyára, Sétre utal –, akinek csak negyedik gyermeke születése után jut osztályrészül egy csöppnyi boldogság, összesen huszonnyolc nap. Számára a jövő értelme abban áll, hogy féken tartsa a múltat, miközben iszonyatos erőfeszítéssel igyekszik megmenteni gyermekeit a fizikai és érzelmi megpróbáltatásoktól… Megtörtént esemény, egy hatalmas vihart kavaró gyilkosság lobbantotta lángra a Nobel-díjas amerikai írónő képzeletét. Műve egyrészt történelmi regény sokszereplős sorsábrázolással, másrészt lélegzetelállítóan igaz kísértethistória – mert az igazság teljes feltárása során egymás mellé kell kerülnie a fantáziának, a valóságnak és a lehetségesnek. Toni Morrison remekművében ott van az Exodus robaja és az altatódal…

  • Ajánló

    Könyvajánló: 5 könyv, amely megváltoztatta az gondolkodásomat!

    Tudom, hogy kicsit hatásvadászra sikerült ez a cím, de aki sokat olvas, az tudja, hogy vannak olyan könyvek, amelyek nagy hatással vannak ránk,  befolyásolják a gondolkodásmódunkat és megváltoztatják a nézőpontunkat. Amikor elkezdtem válogatni ezeket a könyveket, először azt hittem, hogy nehezen találok majd öt olyan könyvet, ami igazán mély benyomást tett rám, de ahogy elkezdtem gondolkodni, olyan sok jutott az eszembe, hogy alig tudtam kiválaasztani közülük ötöt. Végül csak sikerült, így most következzen az én erősen szubjektív listám azokról a könyvekről, amik valamilyen formában megváltoztattak engem. 1. George Orwell: 1984: Sok bejegyzésben említettem már itt, a blogon, hogy milyen fontosnak tartom Orwell könyveit, különösen az 1984-et. Bár a könyv 70…