• Értékelés

    S. A. Chakraborty: Aranybirodalom

    Fülszöveg: A ​Dévábád-trilógia utolsó kötetében egy szélhámosnő és egy idealista dzsinn herceg szövetségre lép, hogy megmentsék a mágikus királyságukat egy pusztító polgárháborútól. Dévábád elbukott. A város varázserejébe kerülő kegyetlen ostrom után Banu Manézse, a Náhidok vezére és újjáélesztett parancsnoka, Dára kénytelenek helyrehozni a bomladozó szövetségüket, valamint kibékíteni egy szétszakadt, hadakozó népet. Ám a vérontás és szeretett Nahrijának elvesztése előhozza Dára múltjának legsötétebb démonjait. Az eltiprásukhoz szembe kell néznie a szörnyű tényekkel, és rábíznia magát azokra, akiket egykor az ellenségének tartott. Nahri és Ali szintén nehéz döntésekkel szembesülnek Kairó biztonságában, miután az utolsó pillanatban elmenekültek a vérszomjas családjuktól és Dévábád gyilkos intrikáitól. Noha Nahri békére lel az emberi otthona régi szokásai…

  • Ajánló

    Könyvajánló: a 10 kedvenc olvasmányom!

    Régen volt már könyvajánló a blogon, ugyanis az utóbbi időben viszonylag sok időm volt olvasni, így inkább értékeléseket posztoltam. Ugyanakkor szeretek könyvajánlókkal is foglalkozni, ezért elhatároztam, hogy ebben a bejegyzésben megosztom veletek a kedvenc könyveimet, könyvsorozataimat. A témából adódik, hogy ez egy erősen szubjektív lista lesz, és nyilvánvalóan rengeteg szuper regény kimarad, ugyanis próbálom úgy összeállítani a kedvenceimet tartalmazó listát, hogy minél többféle műfaj helyet kapjon köztük. Bízom benne, hogy a ti kedvenceiteket is megtaláljátok a bejegyzésben, esetleg új kedvencekre is találtok itt. Lássunk is neki! A könyvek sorrendje a listán belül nem rangsort tükröz, ehelyett próbáltam az olvasás sorrendjében haladni, kezdve a legrégebbi olvasmányomtól, az újabbak felé.   Örök…

  • Értékelés

    S. A. Chakraborty: Rézkirályság

    Fülszöveg: S. ​A. Chakraborty folytatja a Bronzvárosban megkezdett elsöprő kalandot. Megteremt egy olyan világot, ahol a dzsinnek egyetlen csettintéssel lángokat idéznek, a vizeket pedig áthatja az ősi mágia; ahol a vér ugyanolyan veszélyes lehet, mint bármelyik bűbáj, és egy eszes kairói szélhámos átformálja egy királyság sorsát. Nahri élete mindörökre megváltozott abban a pillanatban, amikor az egyik svindlije közben véletlenül megidézte Dárát, a félelmetes, rejtélyes dzsinnt. A lány kairói otthonából elragadva bekerült Dévábád fényűző királyi udvarába, ahol sebesen ráébredt, hogy a szélhámosi tehetsége nélkül nem sokáig marad életben.A csatát követően, mely során Dára odaveszett Ali herceg kezétől, Dévábád bezárkózott. Nahri kénytelen új utat törni magának, méghozzá a szívét elrabló testőr védelme és a…

  • Értékelés

    Könyvajánló: a legizgalmasabb 2020-as megjelenések!

    Véget ért 2019, de természetesen ebben az évben sem maradunk jobbnál jobb olvasnivalók nélkül. Néhány kiadó már most elárulta, hogy milyen friss megjelenésekkel készülnek 2020-ra, és néhány könyv megjelenésére más kiadóknál is fény derült, például rajongói kérdések nyomán. Ezért aztán összegyűjtöttem, hogy melyek azok a könyvek, amiket a legjobban várok idén. A lista természetesen nem lehet teljes, hiszen biztosan sok olyan izgalmas könyv is jön, amiről még nincs tudomásunk, különösen április és június környékén számíthatunk nagy dömpingre, a Könyvfesztivál és a Könyvhét környékén. Jöjjön tehát 8+1  kötet, amit már most nagyon várok! 1. Suzanne Collins: The ​Ballad Of Songbirds And Snakes Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az évtized egyik…

  • Ajánló

    Jöhet a következő! Folytatások, amik még idén megjelennek

    Egyre több író gondolja úgy, hogy a történetét nem tudja vagy nem akarja egy kötetben elmesélni, ezért a duológia, trilógia, vagy akár még több részes sorozat mellett dönt. Az ilyen regényekkel azonban az a baj, hogy gyakran sokat kell várni a folytatásokra, ráadásul abban sem lehetünk biztosak, hogy egyáltalán lefordítják magyar nyelvre a folytatásokat, ha az első rész nem teljesít a várakozásoknak megfelelően. A hátrányok mellett persze előnye is van a sorozatoknak: felbecsülhetetlen érzés, amikor újra találkozhatsz a szereplőkkel, akiktől már elbúcsúztál korábban, és izgalmas is lehet a várakozás, ha tudod, hogy hamarosan a kezedbe foghatod az új részt. Mostanában én is sok olyan könyvet olvastam, aminek lesznek folytatásai, és…

  • Ajánló

    Nagy féléves értékelés: a legjobb és legrosszabb olvasmányok!

    Ebben a félévben 52 könyvet olvastam el, ami azért elég nagy szám, még úgy is, hogy ebben egy mangasorozat is helyet kapott. A könyvek többségét saját szórakoztatásomra olvastam, csak néhány kellett az egyetemi tanulmányaimhoz. Szerencsére a legtöbb regényt szerettem, még ha nem is adtam mindnek öt csillagot, ezért elmondhatom, hogy jó félévet zártam. Nézzünk egy kis összegzést az olvasmányaimról! A legjobb olvasmány: Tomi Adeyemi: Vér és csont gyermekei Már a megjelenése óta szemeztem ezzel a regénnyel, bár féltem, hogy csak a hype nagy körülötte, és csalódni fogok a tartalomban. Szerencsére nem így lett, sőt, imádtam minden oldalát, nagyon izgalmasra és egyedire sikerült. Szerencsére a történetnek lesz folytatása, a második részt…

  • Értékelés

    S. A. Chakraborty: Bronzváros

    Fülszöveg: Nahri ​sosem hitt a mágiában, de megvan a tehetsége hozzá: a 18. századi Kairó utcáin nem találni nála kiválóbb szélhámosnőt. Ám mindenkinél jobban tudja, hogy amivel a kenyerét keresi – tenyérjóslás, zár-szertartások, gyógyítás –, az egytől egyig szemfényvesztés, bűvészmutatvány, tanulható képesség. Eszköz arra a csodás célra, hogy kizsebelhesse az oszmán nemeseket. De amikor Nahri véletlenül megidézi maga mellé Dárát, a hozzá hasonlóan dörzsölt és sötéten rejtélyes dzsinn harcost, akkor kénytelen elismerni, hogy a varázsvilág – melyről szentül hitte, hogy csupán a gyerekmesékben létezik – valódi. Mert Dára megoszt vele egy lélegzetelállító történetet: a tűz lényeitől hemzsegő forró, szélfútta sivatagon és a rejtélyes máridok nyughelyének otthont adó folyókon, az egykor szemkápráztató…

  • Ajánló

    Irány a Könyvfesztivál: 10+1 könyv, amit be kell szerezned a legnagyobb könyves eseményen!

    Nincs olyan könyvrajongó, aki ne lenne feldobva áprilisban, tudva, hogy hamarosan itt az év egyik legfontosabb könyves eseménye, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A Millenáris idén április 25 és 28 között telik meg könyvmolyokkal és könyves újdonságokkal, viszont nem mindig egyszerű eligazodni a rengeteg friss megjelenés között. Ezért is gyűjtöttem a össze a számomra legizgalmasabb friss megjelenéseket, amik közül néhány biztosan hazajön velem az eseményről. Bryn Greenwood: Minden csúf és csodálatos dolog Egy igazán komoly és ellentétes érzékeket kiváltó kötet jelent meg a napokban a Könyvmolyképző Rázós könyvei között. A regény – a kategória többi könyvéhez hasonlóan – tabu témát boncolgat, de aki kedveli az ilyen jellegű könyveket, annak a Minden…