• Ajánló

    Könyvajánló: a 10 kedvenc olvasmányom!

    Régen volt már könyvajánló a blogon, ugyanis az utóbbi időben viszonylag sok időm volt olvasni, így inkább értékeléseket posztoltam. Ugyanakkor szeretek könyvajánlókkal is foglalkozni, ezért elhatároztam, hogy ebben a bejegyzésben megosztom veletek a kedvenc könyveimet, könyvsorozataimat. A témából adódik, hogy ez egy erősen szubjektív lista lesz, és nyilvánvalóan rengeteg szuper regény kimarad, ugyanis próbálom úgy összeállítani a kedvenceimet tartalmazó listát, hogy minél többféle műfaj helyet kapjon köztük. Bízom benne, hogy a ti kedvenceiteket is megtaláljátok a bejegyzésben, esetleg új kedvencekre is találtok itt. Lássunk is neki! A könyvek sorrendje a listán belül nem rangsort tükröz, ehelyett próbáltam az olvasás sorrendjében haladni, kezdve a legrégebbi olvasmányomtól, az újabbak felé.   Örök…

  • Egyéb

    Interjú Moskát Anitával!

    Mivel Moskát Anita az egyik kedvenc íróm, így azonnal ő jutott eszembe, amikor a Blogturné Klub tagjaival kitaláltuk az interjúsorozat ötletét. Anita szerencsére szívesen válaszolt a kérdéseimre, és szerintem nagyon érdekes válaszokat adott a kérdéseimre.

  • Értékelés

    Moskát Anita: Irha és bőr

    Fülszöveg: Alig ​két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj, és hogy a teremtés újabb hullámai megállíthatatlanok. A fajzatok élethez való joga azóta is heves viták tárgya, és amikor Magyarországon népszavazásra kerül a kérdés, hogy az itt élő, gettókba zárt és bérmunkásként dolgoztatott fajzatokat törvényileg embereknek tekintsék-e, a fal mindkét oldalán kiélesedik a helyzet.August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere minden eszközt megragad, hogy a közvéleményt a fajzatok oldalára állítsa, de hamarosan ő kerül kínos vizsgálódások kereszttüzébe. Pilar, a világtól elzártan, televízió előtt felnőtt borz minden állatnak segítene, ám barátait…

  • Ajánló

    Nagy féléves értékelés: a legjobb és legrosszabb olvasmányok!

    Ebben a félévben 52 könyvet olvastam el, ami azért elég nagy szám, még úgy is, hogy ebben egy mangasorozat is helyet kapott. A könyvek többségét saját szórakoztatásomra olvastam, csak néhány kellett az egyetemi tanulmányaimhoz. Szerencsére a legtöbb regényt szerettem, még ha nem is adtam mindnek öt csillagot, ezért elmondhatom, hogy jó félévet zártam. Nézzünk egy kis összegzést az olvasmányaimról! A legjobb olvasmány: Tomi Adeyemi: Vér és csont gyermekei Már a megjelenése óta szemeztem ezzel a regénnyel, bár féltem, hogy csak a hype nagy körülötte, és csalódni fogok a tartalomban. Szerencsére nem így lett, sőt, imádtam minden oldalát, nagyon izgalmasra és egyedire sikerült. Szerencsére a történetnek lesz folytatása, a második részt…

  • Értékelés

    Moskát Anita: Bábel fiai

    Fülszöveg: Folyik a munka Bábelben, mert mindenki tudja: aki felhúzza a tornyot, azé a hatalom. Az építkezésnél használt ereklyék, amelyek egy másik világból származnak, kezdik felmondani a szolgálatot, a papság soraiban intrika üti fel a fejét és lázadással fenyeget. A próféta, aki a bábeli egyházat alapította, halott, a torony pedig a mi világunkból szólít magának új látnokot. Dávid, a korábban festőként dolgozó fiatalember egy ideje látása fokozatos elvesztésével küzd. Zavaros vízióiból megtudja, hogy a torony vette el szeme világát, ezért Bábelbe utazik, de hamarosan belekeveredik az egyházon belüli hatalmi játszmákba. Arzén, a város új főpapja, próbál kitörni édesapja árnyékából, a reformoknak azonban nincs helye ott, ahol vérrel és testrészekkel áldoznak Bábelnek. A…

  • Ajánló

    Irány a Könyvfesztivál: 10+1 könyv, amit be kell szerezned a legnagyobb könyves eseményen!

    Nincs olyan könyvrajongó, aki ne lenne feldobva áprilisban, tudva, hogy hamarosan itt az év egyik legfontosabb könyves eseménye, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A Millenáris idén április 25 és 28 között telik meg könyvmolyokkal és könyves újdonságokkal, viszont nem mindig egyszerű eligazodni a rengeteg friss megjelenés között. Ezért is gyűjtöttem a össze a számomra legizgalmasabb friss megjelenéseket, amik közül néhány biztosan hazajön velem az eseményről. Bryn Greenwood: Minden csúf és csodálatos dolog Egy igazán komoly és ellentétes érzékeket kiváltó kötet jelent meg a napokban a Könyvmolyképző Rázós könyvei között. A regény – a kategória többi könyvéhez hasonlóan – tabu témát boncolgat, de aki kedveli az ilyen jellegű könyveket, annak a Minden…

  • Értékelés

    Moskát Anita: Horgonyhely

    Fülszöveg:  Egy birodalomban, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és a hatalomra, akik várandósak. Ebben a nők uralta, különös mágiával átitatott világrendben három rendkívüli személy keresi a kitörés lehetőségét.  A könyvtárhajójához kötött Vazil titokban az egyenjogúság eszméjét hirdeti és a nők vándorlásának okait kutatja, hogy egy napon mindenki szabad lehessen. Lánya, Helga azonban szabadulna a hajótól, ahová születése óta kötődik, ezt pedig csak egyféleképpen teheti meg: ha teherbe esik, minél előbb. Lars a föld férfiak számára tiltott mágiáját űzi, ami által különleges hatalomra tesz szert – ez pedig az egész világukat felforgathatja.  Moskát Anita merész témát feszegető, lenyűgöző regénye…