• Egyéb,  Hírek

    Magyarországra látogat a Csernobili ima szerzője!

    Lehetséges, hogy hallottátok már a hírt, de én is mindenképpen szeretném megosztani veletek, hogy megvan a jövő évi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. Méghozzá nem is akárkit hívnak, hanem a Csernobili ima szerzőjét, a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevicset. Azt gondolom, hogy – kissé méltatlanul – a Csernobil című sorozat hívta fel a figyelmet az írónő egyik legfontosabb munkájára, a Csernobili imára, azonban mindenképpen érdemes a többi könyvét is kézbe venni, különösen most, hogy a kiadó egységes kiadásban is útjára bocsájtja a regényeket. A szerzőnő munkáiban elsősorban az orosz néplélekkel foglalkozik, és azt tárja fel, hogy hogyan hatottak az orosz emberekre az őket ért traumák. Munkásságáért 2015-ben átvehette az irodalmi Nobel-díjat is. Könyvei mára…

  • Egyéb

    Nagy nyárösszegzés: a kedvenc könyveim a vakációról!

    Nagyon belejöttem az ősszel kapcsolatos posztok gyártásába mostanában, de mindenképpen vissza akartam még egy kicsit tekinteni a nyárra, hiszen sok jó könyvvel találkoztam ebben az évszakban is. Bár elvileg nyáron jobban van időm olvasni, ez most nem volt teljesen így, ennek ellenére 13 könyvvel végeztem (a 14. sajnos már belelóg a szeptemberbe), ami – figyelembe véve, hogy mennyi mást is csináltam – nem is olyan rossz eredmény. Persze nem untatlak titeket a teljes listával, inkább összegyűjtöttem a legjobbakat. Abszolút kedvenc: Nnedi Okorafor: A halálmegvető Valamiért nagyon megfogott engem ez a regény, annak ellenére, hogy nem egy rövid könyv, csak úgy faltam az oldalakat, és nem tudtam úgy lefeküdni, hogy ne…

  • Értékelés

    Csernobil – a könyv

    Az utóbbi hetekben szinte mindenhonnan Csernobilról hallani, ugyanis az HBO sorozata újra középpontba helyezte témát, ami egyébként ma is éppúgy aktuális, mint 30 évvel ezelőtt. Az én érdeklődésemet is felkeltette a sorozat és a könyv is, ami elvileg az alapjául szolgál a minisorozatnak, Szvetlana Alekszijevics Csernobili ima című műve. A héten mindkettőről írok egy értékelést, ebben a posztban a könyvvel foglalkozom. Fülszöveg: 1986. ​április 26-án kezdődött Csernobilban minden idők legnagyobb atomerőmű-katasztrófája. Az akkori szovjet vezetés titkolózása miatt a világ napokig szinte semmit sem tudott róla.A Nobel-díjas fehérorosz írónő két évtizedet szánt a téma feldolgozására. Beszélt olyan emberekkel, akiket rögtön a katasztrófa után a helyszínre rendeltek, és a legveszélyesebb munkákat végeztették…