• Egyéb

    Könyvsorozatok, amelyeket nem fogok befejezni

    Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki több könyvsorozatot kezd el, mint amit befejez, de kétségtelenül vannak olyan könyvsorozatok, amelyeknek valószínűleg már sosem jutok a végére. Annak, hogy miért nem olvasom végig őket, számtalan oka lehet, kezdve azzal, hogy nem tetszett eléggé a könyv, egészen addig, hogy mire megjelent a sorozat következő része, már elment tőle a kedvem, vagy egészen egyszerűen elfelejtettem az első rész cselekményét. Akárhogy is, van néhány elkezdett sorozatom, amelynek valószínűleg nem fogom már elolvasni a folytatásait. Ezeket gyűjtöttem most össze egy rendhagyó listába. A fiúknak, akiket valaha szerettem Meglepő módon a listám első könyve egyáltalán nem volt rossz olvasmány, sőt, kifejezetten szerettem Jenny Han ifjúsági…

  • Értékelés,  KIDS

    Enola Holmes könyv és filmajánló

    Fülszöveg: LADY EUDORIA VERNET HOLMES TEGNAP ELTŰNT STOP TANÁCSOT KÉREK STOP ENOLA HOLMESAmikor Sherlock Holmes ifjú húga, Enola Holmes tizennegyedik születésnapján rádöbben anyja eltűnésére, tudja, egyedül ő találhatja meg. Bátyja, Mycroft, bentlakásos iskolába küldené a lányt, míg Sherlock nyomozásba fog, ám Enolának más tervei vannak. A magát gyászoló özvegynek álcázó lány London nyüzsgő utcáin és sötét sikátoraiban kutat anyja nyomai után, ám még a Holmes név sem készítheti fel a rá váró dolgokra. A Basilwether fiatal márkijának elrablásába belekeveredő Enolának vérszomjas gonosztevők elől kell menekülnie, ki kell szabadítania az elkényeztetett márkit, ám mindez semmi ahhoz képest, hogy minden hájjal megkent bátyját is ki kell kerülnie – miközben édesanyja nyoma kihűlőben…