• Ajánló

    Évértékelés: ez volt 2019!

    Ahogy tavaly, úgy idén is szeretném egy kicsit összefoglalni az évemet könyves szempontból, ezért született meg ez a poszt. 2019-ben sokat fejlődött a blog, egyre több a bejegyzés, és szerencsére egyre több az olvasó is, így aztán így is fejlesztésekbe kezdtem. Ezen kívül tagja lettem a Blogturné Klubnak, és rengeteg könyvet is olvastam, bár sajnos a misztikus 100-ast éppen nem sikerült elérnem – összesen 96 könyvet olvastam el. Úgy gondoltam, hogy idén műfajok szerint próbálom kiválasztani a  kedvenc olvasmányaimat, ami nyilván ahhoz vezetett, hogy egyes műfajokból sokat, míg másokból csak egyet-egyet tudtam kiválasztani. De igazság szerint ez nem baj, mert így arról is képet kaphattam, hogy miket szeretek olvasni leginkább.…

  • Egyéb

    Nagy nyárösszegzés: a kedvenc könyveim a vakációról!

    Nagyon belejöttem az ősszel kapcsolatos posztok gyártásába mostanában, de mindenképpen vissza akartam még egy kicsit tekinteni a nyárra, hiszen sok jó könyvvel találkoztam ebben az évszakban is. Bár elvileg nyáron jobban van időm olvasni, ez most nem volt teljesen így, ennek ellenére 13 könyvvel végeztem (a 14. sajnos már belelóg a szeptemberbe), ami – figyelembe véve, hogy mennyi mást is csináltam – nem is olyan rossz eredmény. Persze nem untatlak titeket a teljes listával, inkább összegyűjtöttem a legjobbakat. Abszolút kedvenc: Nnedi Okorafor: A halálmegvető Valamiért nagyon megfogott engem ez a regény, annak ellenére, hogy nem egy rövid könyv, csak úgy faltam az oldalakat, és nem tudtam úgy lefeküdni, hogy ne…

  • Értékelés

    Nnedi Okorafor: A halálmegvető

    Fülszöveg: A ​posztapokaliptikus Afrika egyik vidékén népirtás zajlik, törzsek vére áztatja a földet. Egy nő, aki túlélte a faluja földig rombolását, és akit megerőszakolt az ellenség tábornoka, a halálban reménykedve a sivatagba megy. Kilenc hónappal később azonban életet ad egy dühös csecsemőnek, kinek haj- és bőrszíne a helyi törzsektől eltérően a homokra emlékeztet. A nő meg van győződve arról, hogy a lánya más – különleges –, ezért elnevezi Onyesonwunak. A név ősi nyelven azt jelenti: halálmegvető.Onyesonwu már gyerekként rájön, hogy a fogantatása körülményei testi és társadalmi bélyeget nyomtak rá. A többiek szemében ő egy ewu, vagyis az erőszak szülötte, félfajzat és számkivetett, akiről az emberek úgy tartják, hogy erőszakos életre…

  • Ajánló

    Könyvajánló: íme a legizgalmasabb könyvhetes megjelenések!

    Alig múlt el a Könyvfesztivál, máris újabb könyves eseményre készülhetünk: a 90. Ünnepi Könyvhétre, mely idén – az eddigiektől eltérően – nem a Vörösmarty téren, hanem a Várkert bazárban lesz. A kiadók azonban idén is rengeteg újdonsággal készülnek a június 13 és 17 között megrendezésre kerülő eseményre, de én kiválogattam azt a 10 megjelenést, ami szerintem a legizgalmasabb lesz idén. A sorrend véletlenszerű, mert képtelen voltam rangsorolni ezt a rengeteg jó könyvet. 1. Sally Rooney: Normális emberek Szerencsére a Könyvhét sem múlik el új KULT Könyv nélkül, ráadásul egy egészen izgalmas regényhez lesz szerencsénk. Sally Rooney: Normális emberek című könyve rengeteg díjat és jelölést besöpört már a megjelenése óta, ezért…