• Egyéb

    Én és a Harry Potter

    Ezen a napon ünnepli születésnapját minden idők legnépszerűbb ifjúsági regényének hőse, Harry Potter, épp ugyanazon a napon, amikor a könyv szerzője, J. K. Rowling is szülinapos. Erre az alkalomra nem értékeléssel, könyvajánlóval vagy érdekességekkel jöttem, hiszen számtalan ilyen cikk felelhető már az interneten, ehelyett úgy döntöttem, elmesélem, hogy hogyan jártam én a Harry Potterrel. Én vagyok talán az egyetlen ember a világon, akinek az egész gyerekkorából kimaradt a Harry Potter, ugyanis abból a pár percből, amit elkaptam az egyik filmből a tévében, azt gondoltam, hogy ez egy ijesztő történet, ami nem kell nekem. Így aztán évekig nem érdekelt a nagy felhajtás, még a filmet sem láttam hosszú-hosszú évekig. Láttam a…

  • Egyéb

    Júliusi Dark Bubble könyves csomag! SPOILERES BESZÁMOLÓ!

    Nagyon régen rendeltem már könyves dobozt, mert vagy nem volt kedvemre való a téma, vagy nem akartam nagyobb összeget erre áldozni. A Bubble Book júliusi DarkBubble csomagjának azonban nem tudtam ellenállni, ugyanis az első pillanatban rájöttem, hogy milyen könyv lesz benne, és ezt a regényt már nagyon vártam. Meg is rendeltem azonnal, és ma végre kézhez is kaptam az Egyetlen egy elnevezésű júliusi dobozt. A bejegyzés innentől spileres lesz, csak akkor tekerj lejjebb, ha szeretnéd tudni, hogy mit tartalmazott a csomag. Már maga a doboz is nagyon jól néz ki, szerencsére épségben érkezett meg, ezért biztosan nem fogom kidobni. Ahogy kinyitottam, először a témakártyát láttam meg, amit gyorsan félre is…

  • Egyéb

    Egy korszak zárult le: véget ért az Agymenők

    Általában könyvekkel foglalkozom a blogon, és csak ritkán beszélek sorozatokról, de a múlt héten véget ért az egyik kedvenc, és egyben a legrégebbi sorozatom, ezért úgy gondoltam, hogy írnom kell róla néhány szót. Ahogy a cím is mutatja, az Agymenőkről beszélek. Az Agymenők (The Big Bang Theory) 2007-ben indult világmeghódító útjára, és hamar elképesztő sikereket ért el a négy kocka története, ami nem kis részben annak köszönhető, hogy a sorozat két nagyon eltérő közösséget mutat be (Penny és a fiúk), és ez a forrása a legtöbb poénnak is. A sorozat legmeghatározóbb szereplője Sheldon, aki különc, életidegen viselkedésével gyakran keveredik vicces szituációkba, de a főbb karakterek mindegyike fontos mozgatórugója a közösségnek:…

  • Egyéb

    Manga kisokos: ezt kell tudni a japán képregényekről!

    Még sosem olvastál mangát, de szeretnél nekiállni? Érdekesnek találod a japán kultúrát? Nem tudod miért olvassa annyi ember ezeket a történeteket? Esetleg még sosem hallottál a mangákról? Ha bármelyik kérdésre igen a válasz, akkor olvass tovább, mert ebben a bejegyzésben rengeteg dolgot összeszedtem, amit érdemes tudni erről a műfajról. Mi a manga? A manga a japán képregények elnevezése, és a közhiedelemmel ellentétben csupán annyi köze van a pornográfiához, mint mondjuk a regénynek. Vannak ilyenek, de csak kis számban. A japánok más a 12. század óta rajzolnak ilyen képregényeket szórakozás és szórakoztatás céljából, tehát nem egy modern műfajról beszélünk, viszont mára a manga összeforrt a japán popkultúrával – elsősorban az európai…

  • Egyéb,  Hírek

    Végre! Új kiadásban jelenhet meg a legendás fantasy!

    Bár még nem hivatalos, nagyon úgy tűnik, hogy közeledik az idő, amikor új kiadásban foghatjuk a kezünkbe Terry Brooks klasszikus regényfolyamának köteteit, a Shannara sorozatot! A regény utolsó kötete 2001-ben jelent meg Magyarországon, és annak ellenére, hogy sokan kedvelték a szériát, azóta nem érkezett újabb kiadás. Ez pedig azért is furcsa, mert idő közben sorozat készült a Shannarából, ami Magyarországon is elég nagy sikerrel futott (különösen az első éved). Bár a sorozatot elkaszálták, hála neki sokan megismerkedtek az évek alatt elfeledett regénysorozattal, ezért különösen zavaró volt, hogy a könyvek szinte beszerezhetetlenek. Most azonban úgy néz ki, hogy ismét elérhetőek lesznek a kötetek, ugyanis a Delta Vision felismerte a lehetőséget, és…

  • Ajánló,  Egyéb

    Alice Csodaországban, és ami mögötte van – Lewis Carroll különös élete

    Aki olvasta az Alice Csoadorszában című regényt, az bizonyára elgondolkodott már azon, hogy milyen különös figura lehetett az, akinek ilyen dolgok kipattantak a fejéből. A regény ugyanis egy egészen zavarba ejtő világban játszódik, ahol a fizika, a biológia, és a társadalmi együttélés szabályai felborulnak, az emberek képesek változtatni a méretüket, az állatok beszélnek, a kártyalapok emberként viselkednek, és még megannyi furcsaság fellelhető a regényben… Bár az Alice Csodaországbanra máig elsősorban meseregényként tekintenek, rengeteg rejtett utalás és metafora van benne, és számtalan értelmezési lehetőséget kínál az értelmezőknek, ráadásul tele van filozófiai bölcselkedésekkel is. Ráadásul az író, Lewis Carroll sem volt hétköznapi figura, ami tovább bonyolítja a regény helyzetét. Lewis Carroll 1832-ben…

  • Egyéb

    Apró, színes zsebkönyvek? Hamarosan vidéken is beszerezheted!

    Már régóta tervezem, hogy írok egy bejegyzést a POKET zsebkönyvekről, és mivel hamarosan vidéken is megjelennek az első automatáik, elérkezettnek láttam az időt, hogy én is beszámoljak az apró, színes könyvecskék iránti rajongásomról. A zsebkönyvek tavaly április 11-én jelentek meg Budapest több pontján, és automatából lehet beszerezni őket – már amikor éppen van minden címből, mert az emberek imádják a kezdeményezést, és pillanatokon belül elkapkodják az új könyveket. Olyannyira népszerűek lettek a POKET zsebkönyvek, hogy mára már 10 különböző könyvet vehetünk meg ebben a kiadásban, mindösszesen 990 forintért, és hamarosan a 11. cím is megjelenik. Mivel olvasni szerető emberek nemcsak Budapesten vannak, ezért a Sztalker Csoport kezdettől fogva azon dolgozott,…

  • Egyéb

    Eredeti nyelven olvasnál? Így kezdj hozzá!

    Ma már elég gyakori, hogy az emberek eredeti nyelven – főként angolul – olvasnak könyveket, és sajnos sokszor rá is kényszerülnek erre az olvasók, például ha a kedvenc sorozatuk egyes részeit nem fordítják le, vagy már képtelenek hosszú hónapokat várni a folytatásokra. Így aztán egyre több könyvet lehet beszerezni hazánkban is eredeti nyelven, de legalábbis angolul biztosan. Az olvasók egy része él is a lehetőséggel, de sokan még mindig tartanak attól, hogy anyanyelvi beszélők számára írt, idegen nyelvű könyvet vegyenek a kezükbe. Én is így voltam ezzel sokáig, de szerencsére összeszedtem a bátorságomat, és ma már szívesen olvasok angolul is. Mivel sok tanácsot lehet olvasni az interneten, ezért összeszedtem, hogy…

  • Egyéb

    Ez volt 2018: éves összefoglaló a legjobb könyvekből!

    Máris véget ért 2018, és az új év beköszöntével úgy döntöttem, hogy írok egy összefoglalót az idei olvasmányaimból, és kiemelem azokat a könyveket, amik valamiért fontosak voltak. Hasonló összefoglalót írtam már félévkor is, amiből néhány kategóriát most is használtam, de a teljes félévzárót itt olvashatjátok el! Most pedig jöjjön az éves értékelés! 1. Az új kedvenc 2018-ban: Vivien Holloway: Az idei év egyik nagy meglepetése volt számomra, hogy mennyire tetszett Vivien Holloway könyve, a Végtelen horizont. A regény már nem most jelent meg, azonban én nem találkoztam vele mindaddig, míg fel nem merült a címe egy könyvklubban. Ekkor olvastam el a fülszövegét, és már az is megtetszett, de álomban sem…

  • Egyéb

    Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe

    Fülszöveg: A ​második világháború után lassan újjáéledő, magára találó Japán és a közelmúlt Angliája: a főszereplő Ecuko mindkét – egymásra semmiben sem hasonlító – világ részese. A szűkszavúan, visszafogott stílusban elbeszélt, mégis a történelem és a lélek mélységeit feltáró történet két szálon játszódik: Ecuko angol vidéki házában, ahol látogatóba érkezett lányával beszélget, valamint a háború utáni Nagaszakiban, ahol összebarátkozik a nála idősebb Szacsikóval, segít neki a gyereknevelésben, és férje meg apósa közt őrlődve éli a gyermekvárás mindennapjait. Ishiguro az olvasóra bízza, mit tart fontosnak a fojtott légkörből, a szereplők álmaiból, kisszerű és töredékes párbeszédeiből. Csak halványan sejlenek fel az árnyak: az erőskezű apa, akinek tekintélyéből már alig maradt valami, a tiszteletet,…