• Értékelés

    KönyvSárkány: így készül a Könyvmolyképző Kiadó az árkötöttségi törvényre

    A Könyvfesztivál ideje alatt Katona Ildikó, a Könyvmolyképző Kiadó vezetője zártkörű sajtótájékoztatót tartott, amin arról beszélt, hogy hogyan értelmezi a KMK az árkötöttségi törvényt, és hogy miként próbálják meg a lehető legtöbbet kihozni ebből az új jogi környezetből a KönyvSárkány segítségével. Mivel a sajtótájékoztatón én is ott lehettem, így most összefoglalom nektek az új információkat. Miről is van szó? A könyvmolyok nagy része valószínűleg tisztában van vele, hogy október 1-től lép életbe a könyvekre vonatkozó árkötöttségi törvény, amely röviden azt tartalmazza, hogy az újonnan megjelenő könyvekre az első egy évben nem adható 10%-nál nagyobb kedvezmény. A törvény célja elvileg az új könyvek védelme, és a korai értékcsökkenésük megakadályozása, azonban a…

  • Értékelés

    Alice Oseman: I Was Born for This – Erre születtem

    Az I ​Was Born For This – Erre születtem fülszövege: – Meg fogok halni. Tökre meg fogok halni!– Ezt nem javasolnám – mondja Juliet, mintha kéthetes nyaraláson járt volna a Túlvilágon, és a TripAdvisoron ötből két pontot adott volna neki. Angel számára az élet egyetlen dologról szól: a The Arkról, egy tinédzserfiúkból álló pop-rock trióról, akik rohamléptekkel hódítják meg a világot. Mindent, amit szeret, a The Ark-fandomnak köszönhet: a barátját, Julietet, az álmait, a helyét a világban. Jimmy mindent a The Arknak köszönhet. Ő a frontemberük – és egy bandában játszani a haverjaival minden, amiről valaha álmodott. De az álmok nem mindig úgy alakulnak, ahogyan azt gondoljuk, és amikor Jimmy…

  • Értékelés

    Holly Black: The ​Prisoner’s Throne – A fogoly trónja

    A fogoly trónja fülszövege: Egy fogságba vetett herceg. Egy bosszúra éhes királynő.És egy háború, ami újraírhatja Elfhon jövőjét. Oak herceg súlyos árat fizet az árulásáért. A messzi észak jeges fogságában, a hófödte vidék új szörnykirálynőjének akaratához láncolva csak ravaszságára és sármjára támaszkodhat, ha túl akar élni. Cardan nagykirály és Jude nagykirályné a végletekig hajlandó elmenni, hogy kiszabadítsák elrabolt örökösüket, így Oak választásra kényszerül. Vagy megpróbálja visszanyerni annak a lánynak a bizalmát, akit mindig is szeretett, vagy hű marad Elfhonhoz, és megdönti Wren uralmát – még akkor is, ha ezzel őt is a pusztulásba taszítja. Ahogy a háború fenyegető felhői egyre gyülekeznek, és minden sarokban új árulás lesi áldozatát, Oaknak rá…

  • Értékelés

    Layne Fargo: Pengeélen

    A Pengeélen fülszövege: Epikus ​szerelmi történet egy nőről, aki elszántan vési a saját útját az elit műkorcsolyázás csillogó, ám kegyetlen világában és azon kívül is. Az lehet, hogy nem híres, nincs pénze, és a családja sem támogatja, de Katarina Shaw mindig is tudta, hogy olimpiai jégtáncosnak született. Amikor megismerkedik Heath Rochával, egy nevelőcsaládban ragadt, magányos fiúval, a köztük létrejövő kapcsolat veszélyes párossá teszi őket a jégen. A korcsolyázásba – és egymásba – kapaszkodva próbálnak megszökni zaklatott életükből, így Kat és Heath gyerekkori szerelmespárból jégtáncbajnokokká válnak. Rabul ejtik a világot perzselő kémiájukkal, lázadó stílusukkal és hullámvasútszerű kapcsolatukkal. Amíg az olimpiai játékokon egy döbbenetes esemény hirtelen véget nem vet a karrierjüknek.Ahogy közeledik…

  • Értékelés

    T. I. Lowe: Under ​the Magnolias – Magnóliák alatt

    Az Under ​the Magnolias – Magnóliák alatt fülszövege: Az ​éjszaka, ami nemcsak a szárazság végét jelentette, hanem a régóta őrzött titokét is, melyet a magnóliák alatt rejtegettünk. Magnólia, Dél-Karolina, 1980. Austin Foster alig tinédzser, amikor édesanyja ikreknek adva életet, belehal a szülésbe. Ezzel neki kell összeszednie a darabkákat, miközben hat testvérét összetartja, és mindent megtesz, hogy apja ne süppedjen a saját sötétségébe.A család dohányfarmján összekaparni a betevőt nem éppen zökkenőmentes. Amikor néhány kedves cselekedet segít enyhíteni Fosterék küzdelmét, Austin azon kapja magát, hogy Magnólia legszínesebb polgáraira támaszkodik, mind barátságban, mind másban. De az igazságot eltitkolni a Nólia birtokon zajló eseményekről közel lehetetlen, és Austin kétségbeesett próbálkozása, hogy fenntartsa a látszatot,…

  • Ajánló,  Egyéb

    A legjobban várt könyvhetes megjelenések – 2025

    Aki otthonosan mozog a hazai könyves világban, az biztosan tudja, hogy minden évben három olyan időszak van, amikor könnyen elveszhetünk a friss megjelenésű kötetek között: a Könyvhetet, a Nemzetközi Könyvfesztivált és a karácsonyt megelőző időszak – ez ezeket az eseményeket megelőző egy hónap igazi kánaánt jelent a könyvmolyoknak. Nincs ez másként idén sem, és a június 12-től 15-ig tartó Könyvhét alkalmából rengeteg új megjelenéssel készül minden kiadó. Az Ünnepi Könyvhét weboldalán minden évben összeszedik az összes megjelenő könyvet (a bejegyzés írásakor ez a lista még nem elérhető, de hamarosan az lesz), így innen bátran szemezgethettek, ha kíváncsiak vagytok a kiadók teljes kínálatára. Ebben a bejegyzésben összeszedtem az általam legjobban várt…

  • Értékelés

    Áprilisi összegzés – 2025

    Az április az évem egyik legizgalmasabb hónapja volt, ugyanis a hónap közepén eltölthettem egy hosszú  hétvégét Londonban, ahol három szuper fárasztó, de nagyon tartalmas és izgalmas napot töltöttem el. Az angliai kiruccanásom mellett a húsvét is sok programot tartogatott, főként a családommal. Így aztán ebben a hónapban több olyan nap is volt, amikor egyáltalán nem olvastam, és jó néhány, amikor legfeljebb néhány oldalra futotta – amit kivételesen nem is bántam, hiszen hasznosan és tartalmasan töltöttem az időmet. Mindezek ellenére nagyon sok könyvet olvastam el áprilisban – köszönhetően a mesekönyveknek és a képregényeknek, amelyek ebben a hónapban a kezembe kerültek. Mivel több rövid kötetet is olvastam, ezért a sok könyv ellenére…

  • Értékelés

    Erin A. Craig: House ​of Roots and Ruin – Gyökerek és romlás háza

    A House of Roots and Ruin – Gyökerek és romlás háza fülszövege: Elátkozott ​szerelem, félelmetes nagyravágyás és nyughatatlan szellemek. A tizenhét éves Verity Thaumas Salann partjain túli kalandokról álmodozik. Ám mégis kénytelen a családi birtokon, Highmoorban maradni Camille nővérével, miközben a testvéreik szétszóródtak Arcanniában. Mikor hírt kap, hogy Bloem hercegnéje szívesen felkérné őt, hogy fesse meg a fia, Alexander portréját, Verity kapva kap az alkalmon. De Camille nem engedi el. Ekkor lebben fel a fátyol egy féltve őrzött titokról: Verity még mindig látja a szellemeket, csak eddig nem tudott róla… Döbbenetében még aznap este elmenekül Highmoorból, és lehetőségek híján meg sem áll Bloemig. Eleinte elvarázsolja a viruló, életteli vidék, és…

  • Értékelés

    Holly Black: The Stolen Heir – Az elrabolt örökös

    A The Stolen Heir – Az elrabolt örökös fülszövege: Egy ​szökevény királynő. Egy trónra nem vágyó herceg. Egy küldetés, ami mindkettejük számára a véget jelentheti. Nyolc év telt el a Kígyó Csatája óta. Fenn, a jeges északon, a Fogasudvar Lady Nore-ja uralma alá vonta a Jégtű Fellegvárat. Ott egy ősi ereklye segítségével hóból és gallyakból szörnysereget teremtett magának, akik tettre készen várják, hogy beteljesítsék úrnőjük bosszúját. Suren – a Fogasudvar gyermekkirálynője, az egyetlen, akinek hatalma van édesanyja felett – évekkel ezelőtt a halandók világába szökött, ahol akár egy vadállat, úgy tengeti mindennapjait. Magányba menekült, de a Fogasudvarban elszenvedett könyörtelen kínok itt sem hagyják nyugodni. Idejét arra fordítja, hogy felszabadítsa a…

  • Egyéb

    Holly Black: The Stolen Heir – Az elrabolt örökös – kedvcsináló idézetek

    A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából most ismét visszatérhetünk Elfhonba, ám Jude és Cardan helyett most Oak történetét követhetjük, aki immár tizenhét évessé cseperedett. Tarts velünk a trónörökös lenyűgöző kalandjaira, és ha velünk játszol, akár nyerhetsz is egy példányt a The ​Stolen Heir – Az elrabolt örökös című könyvből. Holly Black legújabb, Elfhonban játszódó regényéről hamarosan jön az értékelésem is, előtte azonban megmutatom nektek a kedvenc idézeteimet! „– Egy reggel arra ébrednek majd, hogy cipőik megteltek finomra csiszolt, kövér rubintokkal. Az árukon vehetnek új nadrágot és másik sült csirkét.– És mégis hogyan adják el a rubintokat? – kérdezem. – Miért ne hagynál nekik valami praktikusabbat?Oak erre csak a szemét forgatja.– Tündérfölde hercege…

  • Értékelés

    Isabel Ibañez: What ​the River Knows – A folyó tudása

    A What ​the River Knows – A folyó tudása fülszövege: Kiben ​bízhatsz, ha az életed és a szíved a tét? A bolíviai–argentin Inez Olivera a tizenkilencedik századi Buenos Aires csillogó felső tízezréhez tartozik. Ahogy a világ többi részén, a városban is a régi világ mágiája uralkodik, amely nagyrészt már feledésbe merült. Ineznek mindene megvan, amit egy lány kívánhat, kivéve szíve leghőbb vágyát, a világjáró szüleit, akik gyakran magára hagyják őt. Amikor tragikus halálhírük érkezik, Inez megörökli hatalmas vagyonukat és egy titokzatos gyámot, egy régészt, aki egyiptomi sógorával dolgozik. Inez válaszok után kutatva Kairóba hajózik, magával viszi a vázlatfüzetét és egy ősi aranygyűrűt, amelyet apja a halála előtt küldött neki. Ám…