Értékelés

Serena Valentino: A különös nővérek

Fülszöveg:

Mindannyian ismerjük a Gonosz Mostoha, a Szörnyeteggé vált Herceg, Ursula, a tenger boszorkánya és Demóna, a Sötét Tündér legendás történetét. Ám kezdetben egyikük sem volt gonosz. A három különös nővérnek – Lucindának, Rubynak és Marthának köszönhetően azonban megváltozott az életük. Hiszen akiket ezekkel az átkozott boszorkányokkal összehozott a sorsuk, azok minden idők leghíresebb és legaljasabb gonosztevőivé váltak az idők során. A különös nővérek szörnyeteggé változtattak minden ártatlan lelket, és amerre jártak, káoszt hagytak maguk után. A sok szenvedés után mindenki az igazságra áhítozik. Ám ha kiderül ezeknek az ördögi perszónáknak a titka, az mindent fenekestül felforgat.


A Manó Könyvek jóvoltából hazánkban is megjelent Serena Valentino Gonosztevők című sorozatának legújabb kötete, A különös nővérek. Ennek örömére a Blogturné Klub tagjai bemutatják ezt a sötétséggel, váratlan fordulatokkal és fájdalommal teli történetet, melyből végre kiderül, kik is valójában a sorozat középpontjában álló különös nővérek. Tartsatok velünk, kövessétek a turné állomásait és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott regény egy példányát.

Serena Valentino Gonosztevők sorozata az utóbbi időben a kedvenc ifjúsági könyvsorozatom lett, ugyanis nagyon szeretem a Disney meséket, és nagyon érdekel, hogy a mesékben megismert gonoszok hogyan is váltak azokká az emberekké, akiket a történetekben látunk. A gonosz karakterek motivációinak megismertetésére még az újabb mesék sem igazán fordítanak gondot, így aztán különösen izgalmas volt látni, hogy mi is Hófehérke mostohájának, Ursulának vagy épp Demónának a története. Serena Valentino pedig még ennél is tovább ment. Egyetlen univerzumba varázsolta az össze Disney mese szereplőit, és a gonoszokat összekapcsolta a három különös nővérrel, akik valamilyen módon minden gonosz mögött ott álltak. Az ő történetüket ismerhettük meg A különös nővérek című új regényből.

Onnantól kezdve, hogy világossá vált számomra az, hogy a különös nővérek minden gonosz történetében jelentős szerepet kapnak, nagyon érdekelt a történetük. Épp ezért régóta vártam már ezt a regényt, amelyből végre kiderül, hogy mi az ő sztorijuk. A sorozat előző részben odáig jutottunk, hogy a nővérek az álmok birodalmában rekedtek, Kirké pedig Hófehérkével karöltve egyre több titkukra fényt derít. A nyomozás azonban önmagában még nem old meg semmit: Kirkének nem elég megtudnia, hogy kik is a különös nővérek, cselekednie is kell, mielőtt még a boszorkányok kiszabadulnak a börtönükből.

Az új kalandhoz természetesen visszatérnek régi szereplők, Kirké és Hófehérke mellett például feltűnik Tulipánt, a Tündérkeresztanya és a Dadus is. A célja pedig mindegyiküknek az, hogy leszámoljanak a különös nővérekkel, akiken egyre inkább elhatalmasodik az őrület. Nagyon izgalmas, hogy a könyvek során a nővérek egyre messzebbre mennek a gonoszsággal, ebben a részben pedig még én magam is meglepődtem, hogy milyen ördögi tervet forralnak. A regényben pedig végre az is kiderül, hogy mi is az oka annak, hogy a nővérek egyre gonoszabbá és gátlástalanabbá válnak.

Közben Hófehérke nyomozása is érdekesen alakul, bár azt nem értem, hogy Kirkét miért nem avatja be a nyomozásba azonnal, és miért titkolja előtte a sejtését. Mindenesetre ahhoz, hogy a különös nővérek titkát megtudja, egészen addig az erdőig kell mennie, ahol Goethel élt az anyjával és a testvéreivel. Itt azonban végre fény derül olyan titkokra is, amik visszamenőleg is magyarázatot adnak néhány rejtélyes eseményre.

A könyv leggyengébb szála szerintem Dadusé volt, aki a testvérével, a Tündérkirálynővel együtt visszatér Tündérhonba, hogy felkészüljön a nővérek várható támadására. Itt azonban kiderül, hogy a tündérek mégsem olyan önzetlenek, ahogy eddig hittük, és tulajdonképpen az egész gyűlésüknek sem láttam sok értelmét, vagy komoly hatását a történetre.

A regényhez azonban hatalmas pluszt adott, hogy legnagyobb meglepetésemre illusztrációk is kapcsolódnak a történethez, melyek nagyon jól hozzák az egész sorozat borongós, rejtélyekkel teli hangulatát. Remélem, hogy az illusztrációk a további kötetekre is megmaradnak, de akárhogy is lesz, mindenképpen nagyon várom, hogy ezek után hogyan fog folytatódni a történet, és hogy vajon hogyan tudnak kapcsolódni a nagy egészhez azok a gonoszok, akiknek a történetét a következő könyvekből ismerhetjük meg.

Értékelés:

Ha kedvet kaptál a könyvhöz, itt beszerezheted!

NYEREMÉNYJÁTÉK

Mostani játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek a korábbi kötetek gonosztevőit. Minden állomáson találtok egy összekevert betűhalmazt, nektek pedig nincs más dolgotok, mint helyes sorrendbe rakni és az így kapott nevet beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Feladat:

LEHTOG

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

03. 12. Dreamworld
03. 14. Csak olvass!
03. 16. Utószó

A könyv adatai:

Kiadó: Manó Könyvek
Kiadó székhelye: Budapest
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 240
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789635843053
Fordította: Halmai Gergely
Megjelenés időpontja: 2023. január 31.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük