Értékelés

Maja Lunde: Az utolsó vadlovak

Fülszöveg:

Maja ​Lunde emberről és természetről szóló nagy ívű regényeivel az egész világot meghódította. A méhek története és a Kékség című nemzetközi sikerek után most a tetralógia harmadik könyvével tér vissza, hogy megrázó képet fessen az egyén, a társadalom és az ökoszisztéma sérülékenységéről. Az utolsó vadlovak a világ egyetlen igazi vadlófajának történetét beszéli el, azét, amelyet franciaországi barlangok falára festettek fel, amely évszázadokon át a mongol sztyeppéken élt, és amely a 20. századra kipusztult, csak európai állatkertekben és rezervátumokban maradt belőle.

A három idősíkon futó történetben a szentpétervári zoológus, Mihail az 1880-as években Mongóliába utazik a kihaltnak hitt lovak nyomát kutatni, az állatorvos Karin a Szovjetunió összeomlása után azon munkálkodik, hogy az időközben megtalált vadlovakat visszatelepítse a sztyeppékre, Eva pedig 2064-ben azért küzd, hogy továbbra is egy felszámolt norvégiai rezervátumban lakhasson, miközben körülötte darabokra hullik a világ. Az élet nem mehet tovább úgy, mint addig, sem az emberek, sem az állatok számára.


Maja Lunde Klímakvartettjének harmadik részében ismét egy csodálatos utazásra invitál bennünket, melynek során egyaránt gondolkodhatunk emberi sorsokról, társadalmi és természetvédelmi kérdésekről. Az utolsó vadlovak egy érzékeny, több idősíkon játszódó regény, melyben ezeknek a különleges teremtményeknek a sorsán keresztül tanulhatunk önmagunkról és a világról. Tartsatok három bloggerünkkel, és nyerjétek meg a Cser Kiadó által felajánlott példányt!

Maja Lunde klímaváltozásról szóló regényei közül eddig egyedül a Kékséget olvastam, mely ugyan akkor nem kapott 5 csillagot, de maradandó benyomást tett rám, és azóta is gyakran felemlegetem. Épp emiatt nem volt kérdés számomra, hogy Az utolsó vadlovakat is elolvasom.

A regény három különböző idővonalon fut: a legkorábban játszódó ezek közül Mihail történetszála, melyet a férfi naplóbejegyzéseiből ismerhetünk meg. Bár úgy tűnik, hogy a leírás arról fog szólni, hogy hogyan fedezték fel a vadlovakat, és fogták be őket az 1880-es években, de később számos problémába ütközik Mihail, és egy LMBTQ szál is elkezd kialakulni a történetben. Bár a történet szerintem nagyon nehézkesen indul, és az első fejezetekben nem igazán történik semmi, a végére azonban egészen izgalmassá válik, és talán ebben a történetszálban jelennek meg a legkomolyabb érzelmek.

Az időben második szál egy évszázaddal később, az 1990-es években játszódik, és főszereplője Karin, aki drogfüggő fiával utazik Mongóliába, hogy visszatelepítse az idő közben kihalt vadlovak utódait. Karint csak a lovak érdeklik, és bár jól tudja, hogy lenne mit rendbe hoznia az életében, csak a küldetésre fókuszál. Őszintén szólva számomra ez a szál volt a legkevésbé izgalmas, ugyanis bár felvillannak Karin múltjából megható jelenetek, de ezeken gyorsan túllendülünk, és mivel Karin nem igazán esik át jellemfejlődésen, így nem sikerült megkedvelnem a hányattatott sorsa ellenére sem.

A szerintem legizgalmasabb szál a jövőben játszódik, a 2060-as években. Ekkor a Földön már nincsenek határok, és mindenki igyekszik minél délebbre vándorolni a túlélés reményében. Eva azonban azok közé tartozik, akik maradtak: egykor vadasparkként is funkcionáló farmján Eva a lányával, Isával együtt viszonylagos biztonságban és jólétben élhet, hiszen az állatok biztosítják számukra a szükséges élelmet. Eva itt neveli a világ valószínűleg utolsó vadlovait is. Az egyik beszerző körútja alkalmával azonban Eva nem tudja megállni, hogy ne vegyen fel egy elhagyott nőt, akit magával visz az otthonába. Louise pedig – akit a szemfüles olvasók már ismerhetnek egy korábbi regényből – fenekestül felforgatja a farm életét.

Ez tehát a három szál, mely tulajdonképpen akár három külön regény is lehetne – bár nem azonos színvonalú. A Kékségben olyan szépen összekapcsolódtak a szálak a regény végére, hogy csak kapkodtam a fejem, de Az utolsó vadlovak esetében sajnos ez nem történt meg, így a 3 történet csak lazán kapcsolódik egymáshoz, csupán a vadlovak történetén keresztül.

A vadlovak évszázados hányattatása azonban nagyon szépen kirajzolódik a könyv végére, és gyors kereséssel az is kiderült, hogy a történetnek ez a része valós: a ma élő vadlovak valójában az 1800-as évek végén állatkertekbe telepített példányok utódai, és a 90-es évektől visszatelepíthették őket Mongóliába. Ennyiben szerencsének tűnhet, hogy néhány állatot az állatkertbe szállítottak, bár ezzel az expedícióval indult el a lovak tömeges befogása, melynek köszönhetően kihaltak a vadon élő példányok.

Ennél nagyobb gond volt, hogy a regény szerintem meglehetősen túlírt, nagyon lassan indul be a cselekmény, és később is vontatott marad. Az is lehetséges, hogy túl sok volt a három történetszál: bár maguk a karakterek érdekesek, valahogy nem tudtak kiteljesedni a könyvben, mert egy-egy szereplő számára mégis csak kevés tér jutott, holott a regény több mint 300 oldalas.

Összességében sajnos Az utolsó vadlovak nem tudott a Kékség nyomába érni, mégis érdekes olvasmány volt, és aki rajong a lovakért, annak biztosan tetszeni fog. A jövőben játszódó jelenetek pedig gyakran egészen sokkolóak, különösen azt figyelembe véve, hogy ez a történetszál mindössze 40 év múlva játszódik.

Rating: 3.5 out of 5.

Ha kedvet kaptál a könyvhöz, itt beszerezheted!

NYEREMÉNYJÁTÉK

A regény központi témáját a vadlovak adják, mely állatok a 20. században majdnem teljesen kipusztultak. Mostani nyereményjátékunkban súlyosan veszélyeztetett fajokra szeretnénk felhívni a figyelmet. Minden állomáson találtok egy-egy képet, a ti feladatotok pedig, hogy az állat nevét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Lehet, hogy egy kép erről: madár és természet

(Ha nem látod a képet, kattints ide!)

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

11.06. Utószó

A könyv adatai:

Kiadó: Cser
Kiadó székhelye: Budapest
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 384
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789632787121
Fordította: Patat Bence
Megjelenés időpontja: 2022. október 5.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d bloggers like this: