Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

Fülszöveg:

Amikor ​elkezdjük kutatni elakadásaink, szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát, gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot. Ilyenkor érdemes a tágabb perspektívát is megvizsgálni, és szüleink, nagyszüleink vagy akár a még korábbi generációk életeseményeit is feltárni.
A legtöbb esetben döbbenten tapasztaljuk majd – amit a modern kutatások eredményei is igazolnak –, hogy felmenőink traumái, feldolgozatlan félelmei, kapcsolati törései még a halálukkal sem enyésznek el, hanem bennünk élnek tovább. Az egykori háborús üldöztetés a mi életünkben depresszió formájában jelentkezik, a kitelepítés traumája állandó bizalmatlanságban, az árván maradt dédmama kötődési vesztesége párkapcsolati kudarcokban, az öngyilkos nagypapa eltitkolt története pánikzavarban – hogy csak néhány lehetséges példát említsek.
Számomra ma már egyértelmű, hogy egyetlen ember sorsa sem érthető meg transzgenerációs szemlélet nélkül. Ha szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, fel kell tárnunk családunk múltját.
Ez gyakran nem egyszerű feladat, mert sok titkot, kimondatlan feszültséget hurcolunk magunkkal, és adunk tovább generációról generációra. A tabutémák pedig megakadályozzák, hogy egészségesen és őszintén kapcsolódjunk egymáshoz és önmagunkhoz.
Ebben a könyvben szeretném végigvezetni az olvasót egy transzgenerációs önismereti úton, hogy saját életében tetten érhesse és helyrehozhassa a múltból megörökölt negatív érzelmi viszonyulásokat és viselkedési mintákat.

---

2022 januárja számomra sok tekintetben önmagam építéséről és a látóköröm szélesítéséről szólt, mely az olvasmányaimon is rajta hagyta a nyomát. Amellett, hogy ebben a hónapban több klasszikust is előre vettem az olvasmánylistámon, a hónapom egyik legfontosabb olvasmánya Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors című kötete volt. Ez a könyv régóta állt már a polcomon, de mivel elég ritkán olvasok pszichológiai ismeretterjesztő könyveket, jó ideig nem került sor az Örökölt sors olvasására sem. Azt, hogy januárban előtérbe került ez a kötet. az is segítette, hogy elhatároztam, idén kevesebb recenziót fogok olvasni, és ebben az évben igyekszem teljesíteni a Várólista csökkentés kihívást is, melyben tavaly csúfosan leszerepeltem. Mindemellett pedig januárban elhatároztam, hogy igyekszem a NIOK témáihoz kapcsolódó könyveket is olvasni, melyhez ráadásul januárban az Örökölt sors is passzolt! No, de ennyit a háttérről, térjünk is rá a könyvre!

Nem véletlen, hogy az elmúlt években az Örökölt sors hatalmas népszerűségre tett szert, és sok olyan ember is olvasta, aki egyébként nem túl gyakran vesz könyvet a kezébe. Arról ugyanis mindeddig viszonylag kevés szó esett, hogy traumáink és elakadásaink nemcsak a saját életünkhöz, sőt, nemcsak a nevelésünkhöz kapcsolódhatnak, hanem a felmenőink traumáihoz is, akik lényegében tudattalanul örökítik ezeket tovább ránk. Bár ez nehezen megfogható állítás, Orvos-Tóth Noémi az Örökölt sorsban számos konkrét példát és helyzetet hoz arra vonatkozóan, hogy hogyan is öröklődik sorunk generációkról generációkra.

„Amikor értetlenül állunk egy ember „lustasága”, „motiválatlansága” előtt, érdemes egy pillantást vetni arra az útra is, ami odáig vezette. Vajon hányan mondtak le róla, mire ő is lemondott önmagáról…?”

A regény első, és számomra szinte legérdekesebb fejezete rögtön annak bemutatásával kezd, hogy hogyan hat az életünkre az, hogy milyen körülmények között születünk, sőt, miként foganunk meg. Meglepő módon ugyanis már az hatással van ránk, hogy a szüleink vártak-e minket, és hogy az édesanyánk sokat stresszelt-e akkor, amikor mi még a pocakjában voltunk. De a születésünk körülményei is nagyon meghatározóak, így többek között az is, hogy volt-e célja a világrajövetelünknek (például a szülők a házasságukat akarták-e megmenteni velünk, vagy egy űrt szerettek volna pótolni egy gyermekkel), és hogy hanyadik testvérként láttuk meg a napvilágot. Annak felismerése pedig, hogy életem ezen első – vagy akár nulladik – szakasza milyen nagy befolyással volt rám, én magam is sok mindent megértettem arról, amilyenné váltam.

„Amikor benne élünk egy családi közösségben, természetessé válik, ahogy mi viselkedünk, ahogy egymáshoz viszonyulunk. Ezt a működésmódot tekintjük magától értetődőnek, és ha valaki müzlit reggelizik, miközben mi kakaós csigát szoktunk, akkor furcsának, idegennek érezzük.”

De a kötet többi része is számos érdekességet tartogatott, és olyan helyzeteket mutatott be, melyek akkor is ismerősek voltak, ha épp nem magamat ismertem fel bennük. Hiszen mind találkoztunk már a könyvben feltűnő szereplőkhöz hasonló emberekkel, mentalitásokkal és problémákkal, ha más nem, akkor a távolabbi ismeretségi körünkben, vagy akár könyvekben és filmekben. De vajon gondoltunk-e valaha arra, hogy a férfi, aki ránk dudál a forgalmas úton, valójában csak nem megfelelő kötődési mintákat sajátított el, és a szülő, aki mániákusan félti a gyermekét, talán csak nem jól érzékeli a család egészséges határát? Bizonyára nem, legalábbis akkor nem, ha nem olvastuk még Orvos-Tóth Noémi könyvét. Azóta azonban, mióta felvettem ezt a kötetet a polcról, mind a való életben, mind az olvasmányélményeimben sorra találkozok az örökölt sorsokkal, és az átörökített viselkedésmintákkal, traumákkal és elakadásokkal.

„A közös étkezések lassan kimennek a divatból, mert nincs idő leülni, nincs energia megteríteni, nehéz a családtagok napirendjét összehangolni, így aki éhes, az kivesz valamit a hűtőből, amikor éppen úgy gondolja. Pedig a rendszeres közös étkezések fontos lelki védelmet jelentenek felnőttnek és gyereknek egyaránt.”

Az Örökölt sors tehát nemcsak abban segített, hogy tisztábban lássam önmagamat, hanem abban is, hogy jobban megértsem a környezetem, a körülöttem forgolódó embereket, sőt, a saját szüleimet is. A kötet arra is felhívta a figyelmemet, hogy bármennyire is igyekszünk manapság független egyénként gondolni magunkra, mindannyian jövünk egy családból, ahonnan pozitív és negatív dolgokat egyaránt hoztunk magunkkal. A kérdés csak, hogy miként tudjuk hasznosítani mindazt, amit kaptunk, és miként tudjuk feldolgozni azokat a dolgokat, amelyek csak hátráltatnak minket – és amelyek talán generációk óta a felmenőink útjában állnak.

Értékelés: