Egyéb

Karácsonyi történet Tündérföldéről – adventi blogturné

A Blogturné klub különleges, adventi blogturnéjának keretében én is írtam egy kis történetet, melyet az egyik kedvenc regénysorozatom ihletett. Fogadjátok szeretettel, és játsszatok ti is velünk!


– Egyenesen áll a csillag? – kérdezte C. a kettes tetején egyensúlyozva, mielőtt kecsesen leugrott, hogy maga is szemügyre vegye a feldíszített fát.

– Tökéletes lett! – kiáltotta Vivienne.

– Ha készen álltok, akkor be tudnál segíteni a konyhában, Vivi? – tűnt fel Haethera kis konyha ajtajában. Tary és én azonnal követünk is a csinos kis konyhában, ahol halomban állt a frissen sült mézeskalács.

The Folk of the Air Series Boxset eBook by Holly Black - 9781471410406 |  Rakuten Kobo Greece

– Hihetetlen, hogy C. ilyen hamar ráérzett a karácsony ízére – nevetett fel Vivienne. – El sem hiszen, hogy ez az első ünnep, amin részt vesz.

– Valójában számomra is ez lesz az első igazi karácsony azóta, hogy Madoc magával vitt. Hihetetlen, hogy Tündérföldén nincs karácsony. Pedig a csillogás igazán illene hozzájuk.

– Ellenben a szeretettel és az önzetlenséggel – válaszolta a testvérem. – De az nem igaz, hogy a Tündérföldén töltött éveink alatt.

Vivi szavai nyomán a lelki szemeim előtt tényleg megjelent egy emlék. Egy egészen átlagos nap volt, amikor az iskolából tértem haza, egy szörnyű nap után, amikor ismét amiatt csúfoltak, mert ember vagyok. A karácsony nagyon távol volt a gondolataimtól, ám amikor beléptem a szobámba, azonnal kiszúrtam egy apró, piros díszt az ágyamon. Magam sem tudom, hogy miért is vettem fel, talán megszállta karácsony szelleme, mindenesetre megforgattam a kis karácsonyfadíszt, és a kezemben szorongatva kiléptem a folyosóra, hogy utánajárjak, ki tette oda.

Ám amikor a folyosóra értem, az ajtóm mellett egy újabb apró díszt pillantottam meg. Messzebb, a saroknál, pedig már látszott egy újabb, ezüstösen csillogó dísz egy aprócska darabja. Gyorsan arrafelé vettem az irányt, és ahogy haladtam, ismét újabb és újabb díszeket találtam, melyek Madoc nagytermébe vezettek. Ahogy benyitottam, még a lélegzetem is elállt. Vivi és Taryn épp egy óriási, sötétzöld karácsonyfát díszített csillogó arany és ezüst díszekkel, melyek ragyogtak a halvány fényben.

– Végre megérkeztél! – nevetett fel Taryn – Majdnem lemaradtál a Duarte testvérek nagy karácsonyi partijáról!

– Karácsonyi parti? – nyögtem ki – Tündérföldén nincs karácsony. És ami azt illeti, nem vagyok odáig a partikért, ha nektek nem tűnt volna fel.

El akartam hagyni a termet, de a látvány nem engedte a tekintetemet. A karácsonyfát látva valami furcsa érzés kerített hatalmába, és hirtelen úgy éreztem, hogy ettől a partitól nincs okom tartani.

– Ugyan, Jude, ne kéresd magad! Tudom, hogy nem volt ma kellemes napod, és még C. is kellemetlenkedett veled, de most csak mi vagyunk itt. És éppen itt az ideje, hogy megünnepeljünk végre egy halandó ünnepet!

Ez az éjszaka volt életem addigi legszebb napja. Tary, Vivi és én, miután feldíszítettük a fenyőfát, teljesen biztonságos édességeket ettünk, énekeltünk, majd elmentünk korcsolyázni, és reggelig táncoltunk, beszélgettünk és nevettünk. Hamarosan az egész életünk megváltozott, de ezt az estét biztosan nem fogom elfelejteni.

– Ööö, lányok – nyitott ki óvatosan a konyhaajtót C. – Azt hiszem, történt valami a fánál…

– Ezt nem hiszem el! – ledobtam a kezemben tartott mézeskalácsot, és a nappaliba rohantam, miközben felkészültem a szörnyű látványra. De amikor beléptem, földbe gyökerezett a lábam. A karácsonyfának semmi baja nem volt, sőt, a fa alatt színes papírba csomagolt, takaros ajándékok sorakoztak.

– Boldog karácsonyt! – kiáltotta C., majd szorosan megölelt.

Azt hiszem, ebben a pillanatban lett ez az ünnep életem legszebb karácsonya!


NYEREMÉNYJÁTÉK

Ünnepi turnénkhoz hasonlóan mostani játékunk is rendhagyó formát ölt. Minden állomáson találsz egy kérdést, ami az adott poszthoz kapcsolódóan irányulhat az adott könyvre, szerzőre, szereplőre, de olyan is előfordulhat, hogy a te véleményedre, élményeidre, kedvenceidre leszünk kíváncsiak.
A turné végén, a Blogturné Klub bloggereinek felajánlásából hét ajándékcsomag kerül kisorsolásra azok között, akik minden állomást teljesítenek (vagy legalább megpróbálják). A csomagok tartalma minden esetben meglepetés lesz, de a könnyebb választás miatt mindegyiket ellátjuk egy fantázianévvel.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Kérdés:

Ki lepte meg Jude-ot a karácsonyi ajándékokkal?

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

12. 01. Könyvvilág
12. 02. Utószó
12. 03. Dreamworld
12. 04. Readinspo
12. 05. Könyvvilág
12. 06. Olvasónapló
12. 07. Readinspo
12. 08. Booktastic Boglinc
12. 09. Veronika’s Reader Feeder
12. 10. Csak olvass!
12. 11. Fanni’s Library
12. 12. Csak olvass!
12. 13. Betonka szerint a világ…
12. 14. Könyv és más
12. 15. Veronika’s Reader Feeder
12. 16. Booktastic Boglinc
12. 17. Hagyjatok! Olvasok!
12. 18. Kelly & Lupi olvas
12. 19. Utószó
12. 20. Szaffi polca
12. 21. FüggőVég
12. 22. Spirit Bliss Sárga könyves út
12. 23. Dreamworld
12. 24. Közös


Egy hozzászólás

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük