Ajánló

Könyvajánló: a legjobban várt megjelenések 2021-ben!

Ahogy tavaly, úgy idén is összegyűjtöttem, hogy melyek azok a könyvek, amelyeket nagyon várok ebben az évben! A lista természetesen teljes mértékben szubjektív, de igyekeztem azért többféle műfajból válogatni. Először azokkal a könyvekkel foggok foglalkozni, melyekhez már van megjelenési dátum, és a lista végére gyűjtöttem ki azokat a köteteket, melyekről még nem sokat tudni, de valószínűleg meg fognak jelenni még idén. Jöjjön tehát az a 8 könyv, amelyet nagyon várok már!

Avi Loeb: Földönkívüli

Az első megjelenés, amit már nagyon várok, nem is egy regény, hanem egy tudományos munka, melyben a Harvard csillagászának elméletét olvashatjuk arról, hogy nemrégiben egy földönkívüli civilizáció látogatta meg a naprendszerünket. 2017-ben ugyanis egy olyan objektumot pillantottak meg a hawaii obszervatóriumban, mely nem lehetett aszteroida, ugyanis túl gyorsan és furcsán mozgott. A könyv tehát nagyon izgalmasnak ígérkezik, ugyanakkor csak bízni tudok benne, hogy nem megy el nagyon találgatásokba, és tényleg tudományos marad a könyv. Mindenesetre szeretném elolvasni az Agave Kiadó jóvoltából, már a világpremierrel egy időben, január 26-án érkező művet.

Serena Valentino: Ki a legszebb?

Szintén az éve elején, egészen pontosan február 1-jén érkezik Serena Valentino kötete is, mely a Manó Könyvek gondozásában fog megjelenni. A kiadónál már fut egy remek sorozat, melyben a Disney klasszikusait mesélik újra, de most végre megismerhetjük a gonoszok szemszögét is, ugyanis a Ki a legszebb? egy új könyvsorozat első része, melyből a mesék másik oldalát ismerhetjük meg, és megtudhatjuk, hogyan is váltak gonosszá a jól ismert negatív karakterek. Az első rész Hófehérke gonosz mostohájáról fog szólni, és bízom benne, hogy egy igazán jó történetet ismerhetünk meg a külföldön már nagyon népszerű kötetből.

Rose Tremain: A kegyelem szigetei

A XXI. Század Kiadó egyik újdonsága is felkeltette a figyelmemet, ugyanis Rose Tremain másik könyve, a Gustav-szonáta nagyon különleges történetet mesélt el, mely tele volt érzelemmel, így kíváncsi vagyok az írónő legújabb megjelenésére is. A kegyelem szigetei az 1860-as években játszódik, ahol Jane, a kiváló ápolónő, és Sir Ralph Savage, a brit filantróp sorsa összekapcsolódik, ugyanis mindketten belső válsággal küzdenek. A történet során ráadásul az egész korabeli világot bejárják hőseink, ezért nemcsak a romantikus és lélektani vonal, hanem talán a történelmi háttér is tartogat érdekességeket. A kötet előreláthatólag február 2-án érkezik.

Hayley Chewins: Aranyfakasztók

Ezt a gyönyörűnek ígérkező történetet már évek óta várom, és bár időről időre megjelenik a Maxim Kiadó hamarosan megjelenő könyvei között, egyelőre még került ténylegesen a könyvesboltok polcaira. A regény egy lányról szól, aki nem szeretne mást, csak énekelni, ám egy olyan világban, ahol ez tiltott számára, ez pedig egy igazán különleges és szép alapnak ígérkezik egy jó fantasyhoz. A regény megjelenésének új dátuma február 28., remélem, hogy mostanra elhárultak az akadályok, amelyek miatt eddig nem olvashattuk a könyvet, és most már tényleg megismerkedhetek majd a történettel.

Matt Haig: The Midnight Library

A Gabo egy rövidke karcban jelentette be a Molyon még a tavalyi évben, hogy 2021-ben érkezik a Goodreads Choice Award Fiction kategóriájának győztese is, a The Midnight Library, mely egy gyönyörű történet, és már a fél világot elvarázsolta. A regény egy titokzatos könyvtárban játszódik, ahol a könyvekben új életeket fedezhetnek fel az ide kerülők, és talán arra is rájöhetnek, hogy mit rontottak el a sajátjukban. A műről már rengeteg pozitív dolgot hallottam, ezért remélem, hogy hamarosan kiderül, hogy mikor foghatjuk a kezünkbe.

Róbert Katalin: Egy új élmény

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából 2021-ben új kötete jelenik meg Róbert Katalinnak, ráadásul a szerző ismét olyan kötettel jelentkezik, mely egy mesén alapul, méghozzá az egyik személyes kedvencemen, az Aladinon. A történet középpontjában egy valóságshow áll, melyben fiatalok mérhetik össze az ügyességüket. Itt találkozik Jázmin és Dini, akik hamarosan egymásba is szeretnek, és ezzel veszedelmes dolgokat indítanak el. A könyv egyelőre előkészületben van, és még borító sincs, de ettől függetlenül remélhetőleg megjelenik idén.

V. E. Schwab: The Invisible Life of Addie LaRue

Ismét egy nagyon várt könyv következik, mely az Agave Könyvek jóvoltából jelenik meg valamikor 2021-ben. A The Invisible Life of Addie LaRue Schwab felnőtt fantasyja, mely egy gyönyörűen megírt, korokon átívelő romantikus történetet mesél el. Bár egyelőre erről a kötetről sincs túl sok információ, remélhetőleg mielőbb megjelenik ezzel a gyönyörű borítóval Schwab kötete. Az írónőtől eddig csak a Verity szörnyei duológiát olvastam, mely nagyon megfogott, ezért aztán igazán kíváncsi vagyok a felnőtt regényére is az írónőnek, sőt, arra is, hogy mitől lesz ez a könyv „felnőttesebb”.

Stacey Halls: The Foundling

A végére hagytam Stacey Halls új könyvét, mely ugyan nem a Familiárisok folytatása lesz, de mind a borítójában, mind a műfajában hasonlítani fog rá, ugyanis a The Foundling is egy történelmi fikció, mely a 18. században játszódik. Bár az eddigi értékelések alapján az új regény nem ér a Familiárisok nyomába, azért kíváncsi leszek, hogy milyen új történettel fog előrukkolni az írónő.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük