Egyéb

Várólista csökkentés 2021

Az utóbbi években nagyon összegyűltek az olvasatlan könyvek a polcomon, egyrészt amiatt, hogy sok nagy kiárusításon és raktárvásáron voltam, másrészt pedig azért, mert általában a recenziós példányokat veszem előre, így az általam megvásárolt könyvek többször is olvasás nélkül kerültek a polcomra. Így aztán ebben az éveben először én is úgy döntöttem, hogy részt veszek a várólista-csökkentős kihíváson, kiválasztok 12+12 kötetet, és megpróbálok elolvasni minden hónapban egy régóta a polcomon lévő könyvet, hogy ezzel növeljem a magánkönyvtáram olvasottságát, és elolvassak pár régóta halogatott történetet. A kihívást az Olvasónapló blogon, itt találjátok meg.

A kihívás lényege, hogy 12 könyvet kellett kiválasztani (2020-nál régebbi megjelenéseket), melyeket el akarok olvasni, és emellé még egy 12-es, alternatív listát is összeállthattam, melyről akkor válogathatok, ha az eredeti kötetekhez nincs hangulatom. Bővebben most a fő listáról fogok írni, az alternatív listámat pedig csak megmutatom a bejegyzés végén. Lássuk:

.

1. Anne Cathrine Bomann: Agathe:

Ezt a rövidke könyvet az év végén vásároltam, de már régóta nézegettem a regényt, mely egy kiégés szélén álló terapeuta és különös betege kapcsolatáról szól. A történetről vegyes értékeléseket olvastam, de egy próbát mindenképpen szeretnék tenni vele, és mivel még a 200 oldalt sem éri el a regény terjedelme, ezért biztosra veszem, hogy el fogom olvasni 2021-ben.

2. Becca Fitzpatrick: Black Ice – Tükörjég:

Néhány évvel ezelőtt a Black Ice borítója felkeltette a figyelmemet a Libriben, de magát a könyvet csak jóval később, egy raktárvásáron szereztem be, mivel nem voltam benne biztos, hogy nekem való lesz ez a történet. Pedig egyébként nem tűnik rossznak a sztori: egyszerre romantikus, thriller és krimi, de van benne egy pici misztikum is, ráadásul elég jó kritikákat kapott a Molyon, ezért kíváncsian várom, hogy olvashassam.

3. Eduardo Sacheri: Ilyen a boldogság:

Az Agave Kiadó könyves kávézójában volt a nyitás után egy elég jó kis akció, és itt választottam ki Eduardo Sacheri cukinak tűnő könyvecskéjét, melyről korábban még csak nem is hallottam. A történet viszont nagyon szépnek és szívet melengetőnek tűnik a fülszöveg alapján, ezért úgy gondolom, hogy tetszeni fog nekem a könyv, mely igazából már az aranyos borítójával megfogott.

4. Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors:

Egy kis pszichológia is került a listára, ugyanis Orvos-Tóth Noémi könyve olyannyira sikeres volt tavaly, hogy én is kedvet kaptam hozzá. A kötetet már egy ideje beszereztem, de egyelőre még nem jutottam odáig, hogy elolvassam, pedig bizonyára segítene megvilágítani dolgokat az én életemben is. Mindenesetre idén már biztosan sort kerítek rá!

5. Katie Khan: 90 perc:

A 90 percet szintén egy raktárvásáron szereztem be, már több, mint egy évvel ezelőtt, és már akkor is nagyon tetszett a fülszöveg, mégsem kerítettem rá sort. Nagyon remélem, hogy 2021-ben már bele fog férni, mert a két űrben rekedt űrhajós kalandja, és a halállal folytatott küzdelmük története valószínűleg el fogják nyerni a tetszésemet.

6. Kőhalmi Zoltán: A ​férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit:

Kőhalmi Zoltán az egyik kedvenc humoristám, ezért nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen könyvet hozott össze, és bár már a megjelenés után megvettem a kötetet, még mindig nem sikerült elolvasnom. Pedig még csak különösebben hosszúnak sem mondanám, ezért remélem, hogy idén már sikerül kiolvasnom.

7. Kristen Ciccarelli: Az utolsó namsara:

A Maximnak 2020-ban is voltak szuper akciói, és egy ilyenben szereztem be ezt a regényt is, mely olyan jó kritikákat kapott, hogy kíváncsi lettem rá. A fantasykat egyéként is nagyon szeretem, így valószínűleg tetszeni fog ez a regény is, ráadásul hamarosan jön a történet folytatása is, ezért különösen szeretnék sietni az első rész olvasásával.

8. Kristin Hannah: Út az éjszakába

Ezt a romantikus, érzelmes regényt szintén az Alexandra egyik raktárvásárán vettem, de a sok könyv közül, amit akkor szereztem be, nem mindet olvastam el azonnal, így az Út az éjszakába is kimaradt eddig. És bár nem egy rövid könyv, azért most már szeretném elolvasni, mert sok jót hallottam erről a történetről.

9. Margaret Atwood: Guvat és Gazella:

Nagyon szeretem Atwood regényeit, de az egyik legizgalmasabbnak tűnő sorozata, a MaddAddam-trilógia még kimaradt, holott az első részt már régebben beszereztem. Igazság szerint nagyon tetszett a könyv fülszövege, és csak jókat hallottam róla, mégsem volt valahogy hangulatom hozzá a közelmúltban, hogy tényleg hozzákezdjek. Viszont most már nagyon zavar, hogy a polcomon porosodik, ezért hamarosan el fogom olvasni végre.

10. Naomi Novik: Rengeteg:

Feltett szándékom volt, hogy decemberben elolvasom a Mini-könyvklubba a régóta halogatott Rengeteget, de az ünnepek alatt nem nagyon volt időm olvasni, ezért nem fért bele már ez a könyv a hónapba. Ettől függetlenül nagyon érdekel a történet, ezért is tettem fel a várólistámra.

11. Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű:

Került egy klasszikus is a fő listámra, A skarlát betű ugyanis már hónapok óta a polcomon csücsül, és nagyon kíváncsi is vagyok rá. Néhány éve elhatároztam, hogy elolvasom azokat a könyveket, amelyek az Egyesült Államokban kötelező olvasmányok, hiszen a angolszász klasszikusokat illetően elég nagy a hiányosságom, de aztán ez a tervem akkor hamvába holt. Ugyanakkor még mindig nem tettem le, hogy a fontosabb köteteket elolvasom, köztük A skarlát betűt is.

12. Sejal Badani: A mesemondó titka:

Hónapokkal ezelőtt, más bloggereknél láttam A mesemondó titkát, mely azonnal szimpatikus lett, és hamarosan be is szeretem, de nem volt még időm elolvasni. Viszont bizonyára 2021-ben is lesz olyan időszak, amikor szívesen olvasnék majd egy romantikus, de kissé mélyebb történetet, és ekkor jó lesz majd elővenni ezt a kötetet.


Természetesen csináltam egy alternatív listát is, hogy ha valamelyik könyvhöz nem lesz kedvem, akkor tudjak mihez nyúlni. Ide pakoltam a hosszabb könyveket, és azokat, amelyeket nem feltétlenül szeretnék minél hamarabb elolvasni, ugyanakkor ezek is nagyon érdekesnek tűnnek, és nem kizárt, hogy mindenképpen fogok olvasni közülük:

Ez lett volna az én 2021-es várólistám, bízom benne, hogy sikerül elolvasnom az év végéig 12 könyvet, és teljesíteni tudom a kihívást. Nagyon szeretném már növelni a magánkönyvtáram olvasottságát, ezért egyelőre motivált vagyok, meglátjuk, mi sül ki belőle!

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük