Értékelés

Huszti Gergely: Mesteralvók viadala

Fülszöveg:

A 2020-ban Év Gyerekkönyve Díjat kapott Mesteralvók hajnala folytatása

Miután Korhosból mágikus úton elrabolták a mesteralvók csontjait, a városokat ismét háború fenyegeti. A Márvány Horda élén Asa Zufar áll, akit egy titokzatos tanácsos is támogat. Vulgarus fejére vérdíjat tűztek, azonban a részeges cellariusnak és maroknyi csapatának meg kell találnia az élőszent földi megtestesülését, mielőtt az ellenség lelne rá. Miló egy titok nyomába ered, ami a Setét Vadkan sozóihoz vezeti a fiút. Miközben minden vágya, hogy végre hazajusson, egy átok akár örökre megakadályozhatja ebben. Admira csak most kezdi megismerni újdonsült erejét. Vajon az eszére, vagy a szívére hallgat, ha választania kell Maurice és Milán között?
A három szál összefonódik, a végső viadal elkerülhetetlen, de kinek az oldalán állnak a mesteralvók? Kiből lesz áruló, ki áldozza fel magát társaiért, és mennyit ér a barátság és a szerelem ott, ahol sötét erők uralják a világot?


Néhány hónapja olvastam Huszti Gergely HUBBY-díjas ifjúsági regényét, a Mesteralvók hajnalát (az értékelésemet itt találjátok róla), mely engem is levett a lábamról, és az egyetlen, amit sajnáltam, hogy nem olvashatom azonnal a folytatást, a könyv ugyanis elég komoly függővéget kapott. Nem vártam hát sokáig a második rész beszerzésével, – mely talán még az elsőnél is csodálatosabb borítót kapott -, és szerencsére még éppen belefért az elolvasása a 2020-as évembe, így most be tudok számolni róla, hogy milyen is volt ennek a különleges történetnek a folytatása.

Amit először megemlítenék, az a nyelvhasználat és stílus, ami a második részben éppen úgy teli találat volt, mint korábban. A három főszereplő – Admira, Miló és Vulgarus – szála különböző nyelvezettel íródtak, és különösen Milán hangja különül el a többiekétől, hiszen ő a mi világunkból érkezik erre a középkori, varázslatos helyre. Nagyon örültem, hogy ebben a könyvben a szerző kicsit visszavett Miló szlengjéből, ami az első részben néha már kicsit sok volt, de így is remekül megvalósul a stílusok közötti különbség, és ezzel a gondolkodásmódok ütköztetése is. Ebből a szempontból a Mesteralvók viadalának egyértelműen sikerült felülmúlnia az első részt!

“Szótlanul haladunk Marathei városkapuja felé, hol megállapodásunk szerint ludovikánius testvéreink várnak majd reánk. Még a toronytetőkben fészkelő ezer madár sem cserpel oly hangosan, mint jöttünkkor, mintha nem is a közelgő hideg éj fogná szorosra csőrüket, hanem a mi elvetélt küldetésünk.”

Nem volt ez azonban mindennel így… Bár a Mesteralvók hajnalát nem olvastam túl rég, azért a részletekből már sokat elfelejtettem, és ez bizony okozott némi nehézséget a könyv elején, a cselekmény ugyanis pontosan ott folytatódik, ahol az előző rész végén abbamaradt. Ha a Mesteralvók viadalát közvetlenül az első kötet után olvastam volna, akkor valószínűleg nem zavarna, hogy nincs bevezetés, és rögtön az események közepébe csöppenünk, de így, hogy már kiestem a sztoriból, egy kicsit nehezen vettem fel újra a fonalat. Így aztán az első 50-100 oldallal kicsit nehezen haladtam, többször beleolvastam az első részbe, de szerencsére rövidesen ismét sikerült felvennem a fonalat.

Ami a cselekményt illeti, Admira szála volt a kedvencem ebben a részben is, és bár az elején kicsit izgultam, hogy a lány aláveti magát egy rossz célnak, szerencsére csak az derült ki, hogy Admira még annál is keményebb, mint eddig hittem. Üdítő egy ifjúsági regényben ennyire bátor és okos nőket látni, akik ráadásul hatalmas erővel bírnak, így nem csoda, ha a lány lett az abszolút kedvenc szereplőm a duológiából. Nagyon tetszett az is, hogy míg korábban Admira férfiak segítségével boldogult, most akarata ellenére egyedül maradt, és hamar kiderült, hogy egyedül is képes megállni a helyét. Nagyon tetszett a folyamat is, ahogy a fiatal nővér lassan felismeri, hogy mi az, amit el kell engednie a korábban belénevelt regulákból, és mi az, amihez érdemes ragaszkodnia. Admira történetében egyedüliként megjelent a szerelem is, ami nekem kimondottan tetszett, de egyáltalán nem vitte el ebbe az irányba a történetét, így végső soron tökéletesen elégedett vagyok ezzel a cselekményszállal.

“Kiértünk a hóviharból, ki tudja, mióta zötyögünk a kutyaszánon. Attól még, hogy a havon fut, úgy ráz, mint az ipari áram, hát vesekövem nem lesz, az tuti.”

A lány sorsa már az első részben összefonódott Milánéval, aki azonban egy ideig ismét egyedül volt kénytelen boldogulni a Mesteralvók viadalában. Milán szála szerintem sokkal jobb lett az első rész óta, a karakter egészen új problémákkal szembesült ebben a részben, és néhány nagyon izgalmas pillanatot okozott az olvasónak is. Ugyanakkor az ő történetének lezárásával nem vagyok tökéletesen elégedett: az új probléma, mellyel Milán ebben a részben küzd, magyarázat nélkül megoldódik, és a könyv végén Milán nem kap igazi feladatot, küldetést a jövőre nézve, amit picit sajnáltam.

Ebben a részben nekem Vulgarus Pokk szála volt a legkevésbé izgalmas – de csak a könyv első felében, a végére, mire kiderültek, hogy hogyan kapcsolódnak egymáshoz a szereplők kalandjai, nagyon izgalmas lett a könyv mindegyik cselekményfonala, és őszintén mondhatom, hogy a kötet és ezzel a duológia csúcspontja és fináléja nagyon erősre sikerült. Tetszett, hogy egy kis érzelem is került a könyvbe a megfelelő pontokon, majdnem a könnyem is kicsordult, ez pedig Vulgarus szálához kötődik, így végső soron neki is meg volt a maga szerepe a történet alakulásában és a rejtélyek megoldásában. Ebben a könyvben ugyanis végre választ kaptunk a legfontosabb kérdésekre, és bár nem maradt hiányérzetem, azért szívesen olvastam volna még a világ működéséről, és az eltitkolt, félreértett múltról.

“A test fogsága elviselhető, ha a lélek pillangó módjára szabadon szárnyalhat, míg a kelepcébe fogott lélek vergődik csupán, hiába fut szabadon gazdája, így mondja a Mesterek Könyve. De arról jótékonyan hallgat, kinek teste és lelke egyként fogságban sínylődik, és sem néznie, sem gondolnia nem adatik másra, mint önnön szomorú sorsára.”

Összességében tehát kicsit nehezen rázódtam most bele ebbe a történetbe, de a regény második fele már elképesztően jó lett, méltó folytatása a Mesteralvók hajnalának. Igazság szerint ez a két könyv olyannyira összetartozik, hogy szívesen olvasnám egy kötetben, mert szerintem így tudná a történet legnagyobb hatást tenni az olvasóra, de addig is azt javaslom, hogy ne várjatok a második rész olvasásával, hiszen a két kötet nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz – ezt már kicsit az első rész függővégénél is éreztem, de mostanra már határozottan ezt gondolom. Örülök, hogy én is viszonylag hamar nekiálltam a könyvnek, de annak még jobban, hogy sikerült visszacsöppennem a mesteralvók csodálatos, különleges világába, és ismét megbizonyosodhattam róla, hogy Huszti Gergely remek író. Bármit is fog írni ezután, vevő leszek rá.

Értékelés:

Rating: 4.5 out of 5.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d bloggers like this: