Naomi Alderman: A hatalom

Fülszöveg:

A nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek.
Ujjuk egyetlen érintésével képesek szörnyű fájdalmat okozni, sőt: gyilkolni is.
A férfiak pedig rájönnek, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás…
Elérkezett a Lányok Napja, de vajon hogyan fog véget érni?

A hatalom az elmúlt évek legnagyobb könyvsikereinek egyike, megjelenése óta megtalálható a legfontosabb sikerlistákon, 15 héten át szerepelt a New York Times mérvadó listáján. Már több, mit két tucat nyelvre lefordították, rendkívüli aktualitásával, melyben egy új, nők irányította jövőt vizionál, jelentős visszhangot váltott ki az irodalmi életben, a közéletben, a sajtóban és a politikában. Sorra kapja a fontos elismeréseket, a New York Times az év tíz legjobb könyve közé választotta, ahogyan Barack Obama is ajánlotta, mint az év egyik legfontosabb könyvét.

Naomi Alderman könyvét még a megjelenésekor, 2018-ban olvastam és értékeltem is, azonban a 17. Mini-könyvklub szeptemberi olvasmánya A hatalom volt, így ismét a kezembe vettem a regényt. Teljes, mindenre kiterjedő újraolvasást terveztem, ami alapján részletesen le tudom írni, hogy miben változtak a benyomásaim, erre azonban nem volt időm, így csak belelapozgattam, bele-bele olvasgattam a könyvbe, különösen az elejére és a végére fókuszálva, hogy felelevenítsem a cselekményt. Végül egészen sok részt újraolvastam, így aztán ismét kialakult egy kép a fejemben a könyvről.

Amikor először olvastam a regényt, akkor iszonyatosan magasak voltak az elvárásaim, mert mindenhol azt hallottam, hogy ez a regény egy igazi remekmű, mi több, a századunk egyik fontos könyve. Ehhez képest nekem nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet A hatalom, ezért az maradt meg a fejemben a könyv kapcsán, hogy csalódást okozott. Ezzel az előfeltevéssel vettem elő újra a könyvet, és kiderült, hogy tulajdonképpen nem is rossz ez a történet, sőt, annak ellenére, hogy most sem fogott meg az összes karakter, igazság szerint érthető a hype a regény körül.

Aki a szereplőkről szeretne bővebben olvasni, az nézze meg az előző értékelésemet (itt), mert a karakterekről, sőt, a cselekményről alapvetően nem változott a véleményem, és nem szeretném ismételni magam. Amiről azonban korábbi értékelésemben kevesebb szó esett, az a hatalom működésének bravúros bemutatása a műben, mert most azt gondolom, hogy ez az, ami kiemeli a regényt a többi közül, nem pedig a karakterek vagy a cselekmény, melyekkel a korábbi értékelésemben foglalkoztam. A történet ugyanis azt állítja középpontba, hogy mi történne, ha a nők, akik igazából máig elnyomott csoport, hirtelen képessé válnának rá, hogy az ujjuk egyetlen érintésével áramütést okozzanak. Ettől a pillanattól fogva teljesen felborul a megszokott hatalmi helyzet, és a nők kerülnek hatalmi pozícióba.

„A hatalom formája mindig ugyanaz: végtelen, összetett, folyamatosan elágazó. Miközben élő, akár egy fa, egyre csak növekszik; önmagában teljes, de egyben sokaság is. Megjósolhatatlan, hogy milyen irányt vesz; a saját törvényeinek engedelmeskedik.”

Lényegében minden szereplő más, a hatlommal összefüggő utat jár be, így például Roxy a regény kezdetén kiszolgáltatott kislány, aki a képessége, és a nők felemelkedése miatt hatalmi helyzetbe jutott. Még sarkosabb Éva anya hatalomra kerülése, hiszen őt már-már istenként tisztelik a nők, ugyanis Éva anya úgy tudott élni a képesség adta lehetőséggel, mint senki más, és olyannyira ügyesen manipulálja az embereket, hogy szinte korlátlan hatalomra tesz szert. Vele épp fordított Tunde helyzete, aki férfiként eddig kiváltságos csoportba tartozott, most azonban egy csapásra ő válik kiszolgáltatottá, és a társadalmi berendezkedés áldozatává. De nem is igazán az a lényeg ebben a kötetben, hogy kik kapják meg a hatalmat, sokkal inkább a hatalom működése: hogy mivé lesz az, aki elveszti, és méginkább: mi történik azzal, akinek az ölébe hullik. A történet azt mutatja be, hogy a hatalom – akárki kezébe kerül is – pusztító, és akinek a birtokában van, az akármit tehet, pusztán azért, mert megteheti.

Érdemes még kiemelni, hogy formailag mennyire különleges ez a könyv. A fikció szerint A hatalom ugyanis történelmi regény, melyet megerősít az a fiktív levelezés, mely Naomi és a könyv szerzője között zajlik le. Emellett képek is helyet kaptak a könyvben, melyek a történet szerint régészeti leletek, és arra is felhívják a figyelmet, hogy a sztori valószínűleg a már nagyon távoli jövőben játszódik, ahol azonban még mindig nem egyenlő a férfi és a nő: a történet során kialakult hatalmi felállás még mindig érezteti a hatását, így a férfiak továbbra is elnyomás alatt állnak valamilyen szinten.

„Ez a baj a történelemmel. Ami nincs ott, azt nem látod. Érzékeled a hiányát, de már sosem tudhatod meg, hogy mi volt az.”

Mindent összevetve a regénnyel való második találkozásom egy sokkal pozitívabb képet hagyott bennem, bár tény, hogy nem is voltak nagyon az elvárásaim. Nem mondom, hogy A hatalom mostantól kedvenc lesz, de vitathatatlanul erős regény, mely nagyon sokféleképpen olvasható, és képes mindenkinek egy kicsit mást mondani, miközben nagyon erős társadalomkritikát is hordoz.

Értékelés: