Egyéb

Borítók a világ körül: A csodák könyve

A General Press kiadó új kötetében megismerkedhetünk egy hétköznapi, átlagos tinédzser fiúval, akinek egy baleset következtében a feje tetejére állt az élete. Louis édesanyja egy céltudatos, elszánt nő, aki képes bármire azért, hogy a fia felépüljön. Ha kíváncsiak vagytok erre a végtelenül humoros, mégis érzelmes és felkavaró könyvre, tartsatok bloggereinkkel, hiszen tiétek lehet a három nyereménykönyv egyike!

A regényről már írtam értékelést, melyet itt olvashattok, most pedig egy kis extrával készültem. A csodák könyve ugyanis nemcsak magyarul jelent meg nagyon tetszetős borítóval, hanem más országok is egyedi, szuper külsővel dobták piacra a regényt. Ezért ebben a bejegyzésben egy kis válogatást találtok a legjobb borítókról a világ körül!

Ezek voltak a legérdekesebb borítók, szerintem mindegyik igazán egyedi és szép lett! Érdekes, hogy a különböző országokban más és más momentumokat emeltek ki a kiadók A csodák könyvéből, de visszatérő motívum például a budapesti futóverseny, mely során színes port dobálnak a résztvevőkre, akik végül szivárványszínűen érnek a célba. A színek egyébként szinte mindenhol fontosak a borítókon, és sokszor jelennek meg virágok, bár azt gondolom, ezek kevésbé passzolnak jól a regényhez.

Az én személyes kedvencem az izlandi borító (nagyon jól passzol szerintem a történethez, és remekül visszaadja Thelma kalandjait), a vietnámi (ez is jól összeszedi a regény momentumait) és a török (mert nagyon egyedire sikerült). De ezeken kívül is bármelyiket szívesen látnám a polcomon! Nektek melyik borító tetszik?

 

NYEREMÉNYJÁTÉK

Mivel A csodák könyvében nagy szerepet kap az utazás, ezért összegyűjtöttünk pár olyan könyvet, amelyre ez szintén igaz. Minden bloggernél találtok egy-egy idézetet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, hogy melyik könyvből idéztünk, és beírni a Rafflecopter megfelelő sorába az adott könyv címét.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Feladat:

“A tenger az a hely, ahová visszaemlékezni utazol, amikor messze jársz otthonról.”

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

05. 25. Fanni’s Library
05. 27. Csak olvass!
05. 29. Könyv és más
05. 31. Utószó
05. 02. Utószó (extra)

Egy hozzászólás

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük