Egyéb

Fénytörések – Mulan book tag!

A napokban kezdődött el a Blogturné Klub egyik izgalmas új turnéja, mely a Sorsfordító történetek első kötetével, a Fénytörésekkel foglalkozik. A regény érdekessége, hogy az egyik legismertebb Disney-mese, a Mulan feldolgozása, és azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha egy ponton másként alakult volna a történet. Mivel a turné minden résztvevőjét lenyűgözte a könyv, ezért úgy döntöttünk, hogy néhány extrával is készülünk a könyv kapcsán – így született meg ez a book tag!

Mindhárman nagy szerelmesei vagyunk Mulan történetének, így készültünk Nektek egy játékon kívüli Book Tag-gel is. Ha van kedvetek töltsétek ki Ti is és mutassátok meg Nekünk! A Book Tag elején jelöljétek meg a Blogturné Klubot, mint a Mulan Book Tag indítója és hívjátok ki a Tag végén az ismerőseitek rá. Ajánljunk egymásnak nagyszerű könyveket!

 

Mushu – Egy karakter, aki mindenáron bizonyítani szeretne

Az év elején rendeztem egy régi adósságomat azzal, hogy elkezdtem olvasni Terry Brooks klasszikus fantasy-sorozatát, a Shannarát. Az első regény főszereplője pedig épp egy ilyen figura volt, aki nagyon szeretne bizonyítani: Shea Ohmsford. Shea egyáltalán nem áll készen, hogy világmegmentő küldetésre induljon, és retteg, hogy nem tud megfelelni a kiválasztott feladatának, ami számomra nagyon szimpatikus hőssé tette őt. Ugyanakkor az egész regényben az a célja, hogy sikert arasson, méltóvá váljon a neki szánt szerepre, és így ahelyett hogy elmenekülne, bátran veti bele magát az újabb és újabb kalandokba. Azt hiszem, hogy a regény végére pedig tényleg sikerül bizonyítania, hogy méltán lett ő a kiválasztott!


Mulan – A legerősebb könyves női karakter

Nehéz lenne egy abszolút legerősebb női karaktert választani az olvasmányaimból, hiszen rengeteg olyan regényt olvasok, melynek nő a főszereplője, és különösen szeretem az erős női karaktereket. Azonban ha mégis kiemelnék egy szereplőt, az Onyesonwu lenne Nnedi Okorafor szerintem kissé elhanyagolt fantasy regényéből, A halálmegvetőből. A cím nem véletlen, ugyanis a főszereplő az életét kockáztatva áll ki a népéért, és megy szembe minden hagyománnyal, melyet a társadalom ráerőszakolt, ami hihetetlenül nehéz feladat lehet. Ezt a regényt tényleg nagyon ajánlom mindenkinek, aki kedveli a fantasykat, mert elképesztő hangulata és nagyon izgalmas cselekménye kiemelkedővé teszi az zsánerirodalomban. (Bővebb értékelést itt olvashattok a könyvről.)


Diyu – Egy könyv, amiben démonok vannak

Ha démonokról, mutánsokról, lényekről van szó, akkor természetesen a Metró 2033 ugrik be azonnal, ami a tavalyi évem egyik legjobb olvasmánya volt. Bár egyelőre csak az első részig jutottam, mindenképpen folytatom majd a sorozatot, hiszen egy nagyon érdekes és egyedülálló világot hozott létre Glukhovsky, melyben a szörnyeken kívül az orosz metróhálózatot is tüzetesen megismerhetjük.


Shishi – Egy karakter, aki erősnek és rettenthetetlennek mutatja magát, de igazán érző szíve van

A kedvenc ilyen karakterem kétség kívül az Éjszárny mogorva atihőse, Ryhalt Galharrow, aki végig nagyon keménynek és érzéketlennek mutatja magát, de az igazán fontos pillanatokban kiderül, hogy nagyon is helyén van a szíve. Így aztán nagyon hamar belopta magát szívembe Galharrow, és simán elolvasnék akár még egy trilógiát a főszereplésével.


Cirip – Egy karakter, aki igazán szerencsés

Számomra ez a legnehezebb pont ebben a book tagben, ugyanis hosszas keresgélés után sem jutott eszembe senki, akit tényleg szerencsésnek nevezhetnék. Nem mondom, hogy egyszer-egyszer nem szegődik a szerencse is a jó karakterek mellé, mégsem mondanám a legtöbb könyvszereplőről, hogy igazán szerencsés lenne. Végül hosszas hezitálás után a Büszkeség és balítéletből választottam Lizzyt, aki a saját előítéleteinek hála majdnem eltaszította magától az igaz szerelmet, de a szerencse mellé állt, így nemcsak boldog, de gazdag is lett a regény végére.


Kisöcsém – Egy könyv, amelyben az egyik főszereplő egy állat

Első látásra ez a pont is nehéznek tűnt, de aztán beugrott Orwelltől az Állatfarm, ami tökéletes könyv ide, hiszen szereplői majdnem egytől egyig állatok. Nem mintha ettől mentesülnének ezek a szereplők az emberek problémáitól, hiszen végső soron ugyanazokkal a gondokkal küzdenek, mint mi, emberek, és éppúgy áldozatul esnek a hatalomnak, mint oly sok emberi társadalom.


Li Shang – Egy rettenthetetlen és erős férfi karakter

Egy valóban élő embert választanék, az egyik legkedvesebb történelmi könyvem főhősét: Pino Lellát. A skarlát ég alatt főszereplője egy igazán rendkívüli ember, aki a második világháború után elképesztően sokszor kockáztatja az életét a népéért, később pedig kém lesz az egyik rangos náci vezető sofőrjeként, így tényleg minden nap közvetlen veszélybe kerül. Pino tettrekészsége és bátorsága átüt ennek a könyvnek minden oldalán, a történet ráadásul nagyrészt valós eseményeken alapul, így még megkapóbb és izgalmasabb ez a különleges történelmi regény.


Magnólia – Egy könyv, amelynek a borítóján virágok vannak

A napokban került ki a blogomra a Frannie Langton vallomásai értékelése, aminek elképesztően gyönyörű borítója van, így nem csoda, ha ez a regény jutott eszembe először a virágokról. A borító ráadásul fontos ponton kapcsolódik a történethez, így tényleg jól eltalálták a kiadónál!


Hunok – Egy könyv, amelyben csatajelent van

Mivel elég sok fantasyt olvasok, így nyilván sok csatajelenettel találkozom, de talán az a könyv, amelyben a leghangsúlyosabb és legtöbb csata volt, a Mákháború. A regény ugyanis egy keleties, kitalált ország katonai iskolájában játszódik, és a mű második felében már a kirobbanó háborút is nyomon követhetjük. Az egész regény nagyon betalált nálam, és nagyjából egy fél évig vártam, hogy találkozhassak a szerzővel a Könyvfesztiválon, ami végül sajnos elmaradt. Azért remélem, egyszer még aláírathatom a könyvet R. F. Kuanggal.


Császár – A 2020-as olvasmánylistádról a legkedvesebb könyv

Szerencsére nagyon sok jó könyvet olvastam már ebben az évben, és bizony bőven volt köztük izgalmas, elgondolkodtató vagy aranyos könyv is, de amit most kiemelnék, az F. Várkonyi Zsuzsa regénye lenne, a Férfiidők lányregénye. A könyv egy lírai szépségű, szívbemarkoló történet egy szenvedő kislány és egy legalább ugyanannyira elkeseredett férfi különleges kapcsolatáról. Számomra ez a regény tökéletes volt, és még most is sokat gondolok a történetre, így számomra eddig biztosan ez a könyv a legkedvesebb 2020-ban.

Ha kedvet kaptatok a book taghez, töltsétek ki ti is, de ne feledjétek megjelölni a Blogturné Klubot is megosztásnál, ugyanis nagyon kíváncsiak vagyunk a válaszaitokra! A book tagért köszönet a Csak olvass! bloggerinájának! Én a magam részéről nagyon élveztem a kitöltést.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük