• Értékelés

    Tera Lynn Childs: Fins Are Forever – Hableány mindörökké

    A Hableányok kíméljenek után hamar a kezembe vettem a folytatást, egyrészt mert vágytam valami kedves, vidám olvasmányra, másrészt pedig azért, mert kíváncsi voltam, hogy mi lesz a főszereplő, Lily sorsa, miután meghozta a nagy döntését. Bár a könyv borítója nem varázsolt el, a tartalomban nem kellett csalódnom, és ismét egy jó hangulatú, aranyos regényt ismerhettem meg.

  • Értékelés

    S. A. Chakraborty: Rézkirályság

    Fülszöveg: S. ​A. Chakraborty folytatja a Bronzvárosban megkezdett elsöprő kalandot. Megteremt egy olyan világot, ahol a dzsinnek egyetlen csettintéssel lángokat idéznek, a vizeket pedig áthatja az ősi mágia; ahol a vér ugyanolyan veszélyes lehet, mint bármelyik bűbáj, és egy eszes kairói szélhámos átformálja egy királyság sorsát. Nahri élete mindörökre megváltozott abban a pillanatban, amikor az egyik svindlije közben véletlenül megidézte Dárát, a félelmetes, rejtélyes dzsinnt. A lány kairói otthonából elragadva bekerült Dévábád fényűző királyi udvarába, ahol sebesen ráébredt, hogy a szélhámosi tehetsége nélkül nem sokáig marad életben.A csatát követően, mely során Dára odaveszett Ali herceg kezétől, Dévábád bezárkózott. Nahri kénytelen új utat törni magának, méghozzá a szívét elrabló testőr védelme és a…

  • Értékelés

    Terry Brooks: Shannara kardja

    Fülszöveg: Négyföld békéjét irdatlan erő fenyegeti. Brona, a legendás Boszorkány­mester visszatért, és készen áll, hogy leigázza a szabad fajokat. Egyetlen fegyver állíthatja meg: a legendás Shannara Kardja – ám azt kizárólag az egykor élt elf király, Jerle Shannara leszármazottja forgathatja. A vérvonalnak mostanra csupán egyetlen örököse maradt: Shea Omshford, a fiatal félelf, aki békében él Árnyasvölgyben… legalábbis amíg fel nem bukkan Allanon, az utolsó druida, hogy feladatáról tájékoztassa, és meg nem érkeznek Brona Koponyahordozói, akik az életére törnek.Shea anélkül indul útnak, hogy sejtené, hogyan használhatná a Kardot. Miközben bátyjával, Flickkel és barátjával, Menionnal a fegyver keresésére indul, Brona összegyűjti és elküldi a seregeit. Bármiféle késlekedés nem csupán Shea és társai,…

  • Egyéb

    Sorozatra fel! – 5 új sorozat, amit nem hagyhatsz ki

    Az elmúlt évben elég sok sorozatot néztem – hosszabbakat és rövidebbeket, ezért úgy gondoltam, hogy kivételesen nem könyv-, hanem sorozatajánlót készítek. Korábban már írtam egy listát a kedvenceimről (itt találhatjátok meg), viszont az elkészítése óta rengeteg szuper új sorozat jött ki, így ebben a bejegyzésben a kedvenc 2019-es sorozataimat gyűjtöttem össze. 1. Alaska nyomában Ha egy sorozatot kellene kiválasztanom az elmúlt egy évből, amit mindenkinek ajánlok, akkor az az Alaska nyomában lenne. A nyolc részes sorozat John Green azonos című regényéből készült (értékelés itt), amit szintén imádtam, ezért kissé tartottam tőle, hogy a sorozat nem tudja majd ugyanazt a színvonalat hozni. Szerencsére azonban a sorozat készítői remek munkát végeztek, és…

  • Értékelés

    Cormac McCarthy: Az út

    McCarthy könyve egy végtelenül lecsupaszított világban játszódik, ahol nem süt a nap, nincsenek állatok, növények is alig, és a civilizáció nyomait már csak a rég elhagyott épületek jelzik. Ilyen körülmények között az embereket - azt a kevés túlélőt - már nem kötik szabályok, törvények, legfeljebb a lelkiismeretük, és az egyetlen cél már csak a túlélés.