Értékelés

Sarah Dessen: Kulcsra zárt szív

Fülszöveg:

Ruby képes vigyázni magára.

Már hozzászokott, hogy senkire se számíthat, és hogy senkinek sem tartozik válaszokkal. Ám mindez megváltozik, amikor az édesanyja eltűnik, és Rubyt a nővéréhez, Corához küldik. Ruby immár egy lélegzetelállító, új házban lakik, magániskolába jár, és – életében most először – úgy érzi, van jövője. Ráadásul ott van még az imádnivaló, édes szomszédsrác, Nate is. Mindennek tökéletesnek kellene lennie. Akkor Ruby miért olyan gyanakvó? És miért tartja meg Nate a három lépés távolságot? Ruby nemsokára rájön, ahhoz, hogy az ember megmentse önmagát, néha nyitnia kell mások felé.

Mostanában nem igazán olvastam YA romantikus regényeket, mert meg voltam győződve róla, hogy már kinőttem ezekből a könyvekből. Sarah Dessen új regénye azonban megingatta ezt az elképzelésemet, ugyanis imádtam a könyvet! Az írónőtől még csupán egy regényt olvastam, a Figyelj rám! című könyvét, mely az egyik első YA-regényem volt tinikoromban, és ezután kaptam rá az ilyen típusú könyvekre, és hagytam magam mögött a gyerekkönyveket. Ezért is voltam kíváncsi az írónő új regényére, érdekelt, hogy még most is tesznek-e valamilyen hatást rám a regényei, és úgy alakult, hogy a Kulcsra zárt szív túlszárnyalta az elképzeléseimet.

Sarah Dessen / Forrás: Wikipédia

A Kulcsra zárt szív egy romantikus, önmegismerős YA-regény tehát, de ahelyett, hogy a szokásos kliséket mozgatná, valós problémákat dolgoz fel. A főszereplő, Ruby, 17 éves lány, akinek egyik pillanatról a másikra lelép az anyja, és egyedül hagyja őt a lakásukban, mivel azonban Ruby még nem nagykorú, hamarosan a rég nem látott nővére csillogó házába kerül, amivel egy teljesen új élet vár rá. Szerintem egy kicsit nehezen indult ez a könyv, engem nem fogott meg az első pillanattól kezdve, de ahogy elkezdett kibontakozni a cselekmény, és megismertük a szereplőket közelebbről is, már alig tudtam letenni a regényt.

A szegény lány gazdag házba kerülése természetesen nem egy új téma, de szerencsére nem is ez áll a sztori középpontjában, sokkal inkább Ruby érzései, és folyamatos változása a regény során. Ugyanis a főszereplőnk komoly karakterfejlődésen megy keresztül, a kezdetben lázadó, csak önmagára számító lányra szinte rá sem lehet ismerni a könyv végen. A változás azonban lassan, szinte észrevehetetlenül megy végbe, és gyakran Ruby maga is rácsodálkozik, hogy megtesz valamit, amit korábbi énje biztosan nem tett volna.

key

Ruby zavaros érzelmi viszonyban van a testvérével is, kettejük viszonyát titkok és ki nem mondott vádak teszik feszélyezetté, ezért érdekes látni, hogy hogyan alakul a kettejük kapcsolata, amikor Cora kénytelen helyettesíteni az édesanyját. Ebben a feszült légkörben nagy szükség van Jamie örökké vidám, de mély érzésű karakterére, talán ő volt számomra a legszimpatikusabb szereplő a regényben, és örültem, hogy rá biztosan mindenben számíthatnak a többiek. Fontos még kiemelnem Nate-et, ugyanis nyilván ő az a fiú, akinek megtetszik Ruby, de kettejük között sokkal több van már kezdettől fogva valamiféle fellángolásnál. Ruby kapcsolata Nate-tel sem alakul egyik pillanatról a másikra, ráadásul Nate is tartogat titkokat, így még érdekesebbé válik a szerepe a regényben.

Elmondhatom tehát, hogy a Kulcsra zárt szív elsősorban fejlődésregény, de nemcsak Ruby fejlődéséről szól, hanem szinte az összes szereplő mutat valamilyen változást a regény végére. Ugyanakkor nagyon fontos szerepet kapnak az érzelmek, a konfliktusok megoldási lehetőségei, de a regény felteszi azt a kérdést is, hogy kinek nyílhatunk meg, és meddig érdemes mindenáron ragaszkodni a múltunkhoz. Ettől a sok komoly – és a kamaszokat is érintő – témától egyáltalán nem lesz rossz a könyv hangulata: sok vidám pillanatot okozhat a könyv, ugyanakkor vannak szomorú részek is, melyek könnyedén párássá tehetik az olvasó tekintetét.

“Hé, és csak hogy tudd, nem az a barát, aki otthagy egyedül az erdőben. Hanem az, aki érted megy, és kihoz onnan.”

Bár úgy éreztem, hogy a cselekménynél néha fontosabbak a belső változások, azért van néhány egészen izgalmas fordulat is a könyvben, de persze vannak könnyen kiszámítható események is. Viszont mindenképpen ki kell emelnem a regény végét, nekem ugyanis nagyon tetszett ez a lezárás, még ha kicsit elkapkodottnak éreztem is.

Összegezve a Kulcsra zárt szív nagyon jó regény lett, a karakterek szinte mindegyike remekül ki lett dolgozva – bár tény, hogy néhány mellékszereplő kicsit sablonos lett, azonban ez nem igazán nagy hiba. A cselekmény emellett izgalmas, fordulatos , még ha kicsit kiszámítható is néhol, viszont a könyv mondanivalója nagyon erős, és remekül ábrázolta Sarah Dessen a lelki fejlődést is, ezért aztán nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, aki kellemes időtöltésre vágyik, de legfőképp minden tinilánynak.

Értékelés:

Rating: 4.5 out of 5.

Ha kedvet kaptál a könyvhöz, itt megrendelheted!

NYEREMÉNYJÁTÉK

Sarah Dessentől már több könyv is megjelent hazánkban, a játékunk során pedig ezeket idézzük fel. Minden állomáson találni fogtok egy idézetet az írónőtől, a feladatotok pedig annyi lesz, hogy kitaláljátok, melyik könyvéből származik az idézet, majd beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába a könyv címét.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Feladat:

“Minden sérülés számít (…) De a lényeg, hogy nem az határoz meg, hányszor esel le, hanem hogy hányszor szállsz vissza a biciklire.”

A nyereményjáték véget ért!

A turné állomásai:

12/28 Kelly és Lupi olvas
12/29 Utószó
12/30 Readinspo
01/02 Könyvvilág
01/03 Sorok Között
01/04 Veronika’s Reader Feeder

A könyv adatai:

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2019. december 17.
Eredetei megjelenés: 2008
Oldalszám: 432
Fordító: Benedek Dorottya
ISBN: 9789634576167

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d bloggers like this: