Értékelés,  KIDS

Sophie Collins: Info+grafika – Kahlo

covers_571297Fülszöveg:

A legnagyobbak élete infografikákban

Az Infografika sorozat teljesen új megközelítéssel mutatja be a világ legnagyobb gondolkodóit és művészeit. A kötet az ötven legérdekesebb és legfontosabb adatra, gondolatra, jellemzőre és eredményre fókuszál, s ezeket könnyen érthető és látványos infografikákon tárja elénk.
Sokan tudják, hogy Frida Kahlo (1907-1954) festőművész Mexikóban született, és gyerekkorában balesetet szenvedett. Arról azonban jóval kevesebben hallottak, hogy 143 ismert műalkotásából 55 önarckép; hogy a Két akt az erdőben című festménye 2016-ban 8 millió dollárért kelt el, s ezzel ez a legmagasabb összegért gazdát cserélő Latin-amerikai műalkotás. Az sem közismert, hogy kétszer is hozzáment a férjéhez, s hogy első önálló kiállítására mentőautóval érkezett.
Az Infografika – Kahlo segítségével közérthető és mutatós infografikákon keresztül fedezhetjük fel Frida Kahlo munkásságát és a képzőművész mögött rejlő embert.

A Bookline Könyvek gondozásában érdekes és szemkápráztató sorozat indult útjára, melynek címe Info+Grafika. Az egyik első kötetből a híres festőművész, Frida Kahlo életét ismerhetjük meg rendhagyó formában. A kötet az életmű legfontosabb adataira és a főbb érdekességekre fókuszál, mindezt pedig könnyen emészthető és látványos módon, infografikákon keresztül tárja elénk. Tarts bloggereinkkel a nyolc állomáson keresztül, és nyerd meg a kiadó által felajánlott két példány egyikét!

2267022653_0eca9a911f_h
Forrás: Flickr

Őszintén szólva nem sokat tudtam Frida Kahloról, a képeit persze ismertem, de a mögöttük álló nőről nem volt sok információm. Ezért aztán örültem, hogy az Info+grafika sorozat egyik első kötete épp Frida Kahloval foglalkozik, és miután elolvastam az Einstein életéről szóló könyvecskét, biztossá vált, hogy ez is egy izgalmas kötet lesz. Alapvetően nem csalódtam, de egy kicsit mégis kevésbé vagyok lelkes, mint a másik könyv után, valahogy úgy érzem, hogy nem kaptam annyi izgalmas információt Kahlo életéről, mint az előző kötetben Einsteinéről.

De persze bőven vannak itt pozitívumok is: nagyon tetszett például, hogy a könyv készítői figyeltek, hogy a Kahlo munkásságában fontos színek domináljanak a kötetben is, és a rengeteg kép, diagram, térkép nagyon szemléletessé tette az egész kötetet. Ahogy az Einsteinnel foglalkozó könyvben, úgy itt is szimpatikus volt, hogy nemcsak Kahlo szigorúan vett életéről kapunk információkat, hanem a koráról is, a kontextusról, amiben Kahlo megalkotta nagy műveit.

„Frida Kahlo művészete olyan, mint a bombára kötött szalag.” (André Breton)

A Frida életéről szóló első két fejezet számomra nem volt annyira izgalmas, mert úgy éreztem, hogy többször is visszatérünk egy-egy momentumhoz, és nem egyszerre tudunk meg mindent egy eseményről. Például Frida balesete, majd betegsége többször is visszatért, így nem mindig tudtam meg új dolgokat a festőről. A könyv második fele, melyben Kahlo munkásságáról és örökségéről olvashatunk, már sokkal jobb volt, számomra nagyon érdekes volt például az, amikor összehasonlítja a szerző a képek méretét, vagy bemutatja Kahlo fontosabb szimbólumait.

frida-kahlo-3533466_1280
Forrás: Pixabay

Összességében nagyon megérte elolvasnom ezt a könyvet, mert rengeteg dolgot tudtam meg Frida Kahloról, és remekül elém tárult a festő személyisége, mentalitása, ami a képei elkészüléséhez vezetett. Frida kétségtelenül nem volt egyszerű személyiség, igazi forradalmár, akivel nem bánt kesztyűs kézzel az élet sem. Az, hogy egy ilyen éles és pontos képet kapunk Fridáról, nagyon izgalmassá és fontossá teszi ezt a könyvet.

Jöjjön néhány érdekesség a könyvből:

  • Bár sokan szürrealistán tartották Kahlot, ő egész életében hevesen ellenállt ennek, mert állítása szerint ő a világot fest meg úgy, ahogy ő látja.
  • Frida halálakor nem tartották jelentősnek a művészetét, bár sokan tisztelték őt, műveit nem tartották kiemelkedőnek.
  • Kahlo kedvenc témája önmaga volt: összesen 55 önarcképet festett.
  • A festő neve eredetileg Frieda volt, de Kahlo túl németesnek tartotta, ezért elhagyta belőle az e-t.

Értékelés: 

Rating: 4.5 out of 5.

Ha kedvet kaptál a könyvhöz, itt megrendelheted!

NYEREMÉNYJÁTÉK

Mostani játékunk során Frida Kahlo festményei állnak a középpontban. Minden állomáson találtok egy képet a híres festőnőtől, a feladatotok pedig, hogy a festmény címét beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére.(Amennyiben több alternatív magyar cím is tartozik hozzá, természetesen bármelyiket elfogadjuk).

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Feladat:

75614022_2596825183687765_1136579437513408512_n

A nyereményjáték véget ért!

A turné állomásai:

11/18 Spirit Bliss Sárga könyves út
11/20 Hagyjatok! Olvasok!
11/22 Könyv és más
11/24 Flora the Sweaterist
11/26 Readinspo
11/28 Csak olvass!
11/30 Never let me go
12/02 Utószó

A könyv adatai:

Kiadó: Bookline Könyvek, 2019
ISBN: 9789634334859
Szerző: Sophie Collins
Eredeti cím: Biographic Kahlo
Fordító: dr. Molnár Csaba
Illusztráció: Matt Carr és Robin Shields
Oldalszám: 96 oldal, keménytáblás

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük