Értékelés

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Visszatérünk

covers_568957Fülszöveg:

„Kihúztam ​az íróasztalom fiókját, elővettem az öngyújtót, és remegő kézzel meggyújtottam a papírlap szélét. Beletörődve figyeltem, ahogy a láng kívülről befelé, egyre mohóbban falja az arcokra egyre kevésbé hasonlító széncsíkokat és az egymás felé hajoló törzseket, amíg teljesen fel nem emészti.”

Szücs Kori középiskolás évei óta képtelen olajfestékkel festeni; azóta kizárólag fekete-fehér szénrajzok kerülnek ki a keze alól.
Mosonyi Anti a számítógépes játékok rabja, ami néha összekeveredik a rémálmaival.
Egy nap mindketten megkapják ugyanazt a Facebook-meghívót. Kori, Anti és Csilla hosszú évek után először találkoznak az Ajtósi Dürer Gimnázium ötéves érettségi találkozóján. Nem csak a múlt kovácsolja őket össze, hanem egy közösen megélt tragédia is, ami egyik pillanatról a másikra felforgatta az életüket. Ami után semmi sem volt többé ugyanolyan.
Ami után egyértelmű a feladat: megkeresni volt osztályfőnöküket, akinek jóval többet köszönhetnek, mint azt a középiskolában valaha is gondolták volna…

Hajdú-Antal Zsuzsanna új regényében egy nagyon érzékeny témához nyúl, melyben központi szerepe van a gyásznak, a traumafeldolgozásnak és a megbocsátásnak. Kori, Anti és Csilla együtt éltek át egy szörnyű tragédiát középiskolás korukban, és most, évekkel később igyekeznek a maguk módján begyógyítani a sebeiket. Ha kíváncsiak vagytok erre a különleges ifjúsági regényre, tartsatok négy bloggerünkkel, és nyerjetek egyet a Ciceró Kiadó által felajánlott három példányból!

A regény fülszövege eléggé semmitmondó, ezért nem igazán tudtam, hogy mire számítsak a művel kapcsolatban, de szerencsére kellemes meglepetés ért. A Visszatérünk egy nagyon komoly témát feldolgozó rövidke regény, melynek középpontjában három fiatal áll, akiknek az élete évekkel ezelőtt a feje tetejére állt, és az akkor átélt traumát a mai napig nem sikerült feldolgozniuk. A fiatalok, Kori, Csilla és Anti nem kifejezetten izgalmas karakterek, legalábbis abból, amit megtudunk róluk. Bár Koriból egy kicsit többet kapunk, így őt egy fokkal mélyebben megismerhetjük, de még így is az teszi igazán izgalmassá a szereplőket, amit annak idején átéltek. És ez jelenti a kapcsot is hármójuk között.

„– Sziasztok.
Csak ennyit mondott. Nem keserűen, de nem is derűsen; valahol a kettő között, amire csak ő volt képes.
Sziasztok.
Így, egyszerűen.”

Nagyon tetszett, hogy a múlt eseményei fokozatosan kerültek elő: az első oldalakon még értetlenül áll az olvasó azelőtt, hogy miért is számít olyan rendkívülinek a meghívó, amit Kori és Anti is megkap, de aztán hamar fellebbenti a fátylat az írónő. Viszont nem árul el mindent egyszerre, a regényben folyamatosan csöpögteti az információkat, míg végül megismerjük a teljes, mindent megváltoztató eseménysort – beleértve az előzményeket és a következményeket is. Emellett nagyon tetszett még a szerelmi szál is, ami nemcsak aranyos, de nagyon természetes is volt.

remembrance-day-2110191_1280
Pipacs / Forrás: Pixabay

Az, ahogyan ez a könyv a gyászról beszél, igazán szép, és ahogy bemutatja a szereplők fájdalmát, az is egészen kivételes, tehát az emberi érzelmek ábrázolása nagy erőssége ennek a regénynek. Ugyanakkor a cselekményt nem éreztem elég erősnek, a regény nem tudta megragadni a gyász feldolgozási folyamatának igazi fordulópontjait. Vártam volna még legalább egy csavart a regény vége előtt, vagy legalább az utolsó sorokban bekövetkező kis csavarról eshetett volna több szó, hiszen végeredményben erre vártunk az egész könyv alatt. Mindezek miatt, úgy érzem, hogy egy kicsit ellaposodott a könyv, miután kiderült, hogy mi történt évekkel ezelőtt.

„Megölelném, mert ő a legmaflább és legölelnivalóbb srác, akivel valaha találkoztam.”

Elképzelhető, hogy ez az értékelés egy kissé szegényesre sikerült, de nagyon nehéz feladat úgy beszélni erről a könyvről, hogy ne áruljak el semmi fontosat róla, mégis éreztessem az erősségeit és a gyengeségeit. Mindenesetre azt talán sikerült leszűrnötök, hogy a Visszatérünk egy nagyon különleges és mély regény, gyászról, veszteségről, szeretetről, és hogy mennyit tudunk, és mennyit szabad elengednünk a múltból. Ugyanakkor ez a kis kötet emlékül áll azoknak is, akik a főszereplőkéhez hasonló tragédián mentek keresztül, és talán nem voltak olyan szerencsések, mint ez a három fiatal.

Értékelés:

Rating: 4.5 out of 5.

Ha kedvet kaptál a könyvhöz, itt tudod megrendelni!

NYEREMÉNYJÁTÉK

A regényben központi szerepe van egy virágot ábrázoló festménynek, így ebben a játékban most híres, virágos festmények alkotóit kell felismernetek. Minden állomáson találtok egy-egy képet, a ti feladatotok pedig, hogy a festmény alkotójának nevét beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Feladat:

pipacs

A nyereményjáték véget ért!

A turné állomásai:

10/28 Könyv és más
10/30 Pandalány olvas
11/01 Csak olvass!
11/03 Utószó

A könyv adatai:

Kiadó: Ciceró, 2019
Oldalszám: 232 oldal, puhatáblás
ISBN: 9789634321125

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük