• Értékelés

    Malala Yousafzai: Nincs más út

    Fülszöveg: A Nobel-békedíjas Malala Yousafzai már gyerekként belső menekült lett a hazájában, Pakisztánban. Később, nemzetközi aktivistaként, a világ bármely pontjára eljuthatott, egy helyet kivéve: a saját hazáját.Fiataloknak és felnőtteknek szóló könyvében nemcsak saját, megrázó élettörténetét meséli el, hanem más lányokét is, akik a világ különböző pontjairól menekültek el az erőszak, a háború és a bűnözés elől. Menekültek ők is, akik a hozzájuk hasonló milliókkal együtt gyakran láthatatlanok maradnak a statisztikák és hírek közönyös tengerében.A Nincs más út című könyv felnyitja a szemünket: a világ 68,5 millió menekültje semmiben sem különbözik tőlünk. Hétköznapi emberek ők is, akiknek nem volt más választásuk, mint elhagyni az otthonukat. Mert ez a választás életről és…

  • Értékelés

    Katherine Arden: A lány a toronyban

    Fülszöveg: Vászja számára nincs túl sok lehetőség, miután árvaságra jutott, és faluja boszorkánynak kiáltotta ki: vagy zárdába vonul, vagy hagyja, hogy a nővére összeboronálja egy moszkvai herceggel. Bármelyiket is választja, egy toronyba zárva éli majd le az életét, elzárva a tágas világtól, melyet annyira szeretne felfedezni. Így hát a kalandot választja: fiúnak álcázva magát lóháton nekivág az erdőnek. Miután a falvakat rettegésben tartó útonállókkal folytatott küzdelemben kivívja magának a moszkvai nagyherceg elismerését, gondosan meg kell őriznie a titkát, hogy valójában lány, nehogy elveszítse az uralkodó jóindulatát – még akkor is, amikor rájön, hogy a nagyhercegséget olyan titokzatos erők fenyegetik, melyeket csak ő, Vászja tud megállítani. Emlékszem, hogy A medve és…

  • Értékelés

    Brian Clegg: Info+grafika – Einstein

    Fülszöveg: A legnagyobbak élete infografikákban Az Infografika sorozat teljesen új megközelítéssel mutatja be a világ legnagyobb gondolkodóit és művészeit. A kötet az ötven legérdekesebb és legfontosabb adatra, gondolatra, jellemzőre és eredményre fókuszál, s ezeket könnyen érthető és látványos infografikákon tárja elénk.A legtöbben tisztában vannak vele, hogy Albert Einstein (1879-1955) zseniális fizikus volt, aki kidolgozta az általános relativitás elméletét, és megalkotta a világ leghíresebb egyenletét (E=mc2). De azt már jóval kevesebben tudják, hogy három különböző állampolgársággal rendelkezett, megjósolta a fekete lyukak létezését, megmagyarázta az ősrobbanást, szeretett hegedülni, és nem volt hajlandó zoknit viselni.Az Infografika- Einstein segítségével közérthető és mutatós infografikákon keresztül fedezhetjük fel Albert Einstein munkásságát és a tudós mögött rejlő…

  • Értékelés

    Catherine Rider: Csók Londonban

    Fülszöveg: London, egy héttel karácsony előtt. A 19 éves Jason Malone most először jár álmai városában. Ott akarja hagyni a jogi egyetemet, hogy színész lehessen. Az első lépés az úton az lenne, ha sikerülne ösztöndíjat szereznie a Royal Academy of Dramatic Artsra, de ahhoz el kell mennie egy meghallgatásra. Cassie Winternek elege van a színházból, a filmekből, meg úgy általában a színészkedésből. És ennek megvan az oka. Amikor Cassie és Jason összetalálkoznak A nyomorultak meghallgatásán, elhatározzák, hogy együtt fedezik fel Londont. Olyan meglepetések érik őket ez alatt a pár nap alatt, amilyenekre nem is számítottak. A romantikus regények kedvelőinek egészen biztosan nem kell bemutatni Catherine Ridert, akinek idén a Menő…

  • Értékelés

    Alexandra Christo: To Kill a Kingdom – Egy birodalom végzete

    Fülszöveg: Annyi szívet gyűjtöttem be eddig, ahány éves vagyok.Vagyis a hálószobámban összesen tizenhét rejtőzik valahol a homok alatt. Olykor-olykor leások, csak hogy lássam, mind megvannak-e még. Lenn a mélyben, vérben ázva. Megszámlálom őket, és megnyugszom, hogy nem lopták el egyiket sem éjszaka. Azon se lepődnék meg, ha így történne. A szíveknek hatalma van, a magamfajták pedig egy dologra vágynak még az óceánnál is jobban: hatalomra.A HERCEG SZÍVE LENNE AZ IGAZI TRÓFEA! Lira hercegnő egy királyi családból származó szirén, azok közt is a legveszélyesebb. A víz alatti világban nagy tiszteletnek örvend. Már csak egy szív hiányzik a gyűjteményéből – ám azt elhibázza. Anyja, a Tenger Királynője büntetésből átváltoztatja, mégpedig egy olyan…

  • Ajánló,  Értékelés

    Fókuszban Harry Potter: ilyen volt a Könyves Magazin különszáma!

    Immár 20 éve adták ki Magyarországon először a Harry Potter és a bölcsek kövét, és a jeles alkalomra rengeteg izgalmas dologgal találkozhattak a rajongók, kezdve azzal, hogy az RTL Klubon egy teljes Reggelit szántak a Harry Potter könyveknek és filmeknek, egészen odáig, hogy egy Könyves Magazin Különszám jelent meg, tele HP-s tartalommal. A magazint már akkor megrendeltem, amikor kiderült, hogy megjelenik, és hosszú hetek óta várom, hogy olvashassam, ezért aztán egyből rávetettem magam, ahogy megjelent. Rendhagyó, magazinértékelő poszt következik! A Könyves Magazin legújabb különszáma majdnem 100 oldalon keresztül csak a Harry Potterrel és annak hatásival foglalkozott. Az újság rengeteg különféle, izgalmas hosszabb-rövidebb cikket tartalmazott, például a könyvek gyermekjogi kérdéseit vizsgáló…

  • Értékelés

    Gáspár Bea: Bea konyhája

    Fülszöveg: Gáspár Beát nem kell bemutatni, hiszen sokan ismerik. Ő a Győzike-show felvágott nyelvű Bea asszonya, a Konyhafőnök VIP győztese, majd a Konyhafőnök zsűritagja, fantasztikus borvacsorák szervezője, lebonyolítója. Ebből a szakácskönyvből azonban egy másik Gáspár Bea portréja rajzolódik ki: a receptekhez írt apró történeteken keresztül beleshetünk a kulisszák mögé, ahol egyszerre vibráló egyéniség, aggódó anya és gondos feleség.A könyv receptjei a Gáspár család kipróbált ételei, melyeket a szerző gyűjtött össze vendéglők szakácsaitól, barátoktól, a Konyhafőnök séfjétől, nénéktől az utcában, rokonoktól, barátoktól, a cigány vajda feleségétől, szóval mindenhonnan, ahol valami érdekeset látott, hallott. A könyvben található ételleírások négy nagy fejezetbe illeszkednek, a szerző életútját követve a gyerekkorától napjainkig. A tejbegríztől a…

  • Értékelés

    Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

    Fülszöveg: A ​regény egy német ápolónő igaz történetén alapul, akit öt gyermekével és férjével hurcoltak Auschwitz Birkenauba. Helene Hanemann árja németnek számított, így rá nem vonatkoztak a faji törvények, férje azonban cigány származású volt – egyébként hegedűművész –, így ő és a gyerekek is a náci faji törvények hatálya alá tartoztak. Amikor a Gestapó tisztjei megjelentek a lakásukon, hogy elvigyék a családot, Helenére nem terjedt ki a deportálási parancs. Maradhatott volna, de ő családjával tartva, önfeláldozó módon osztozott sorsukban.Megérkezve a birkenaui táborba, rögtön szembesültek a kíméletlen körülményekkel, a midennapi élet-halál küzdelemmel. Egy napon azonban új orvos érkezett Auschwitzba, Josef Mengele, akinek az a különös ötlete támadt, hogy létesítsenek óvodát és…

  • Értékelés

    Hajdú-Antal Zsuzsanna: Visszatérünk

    Fülszöveg: “Kihúztam ​az íróasztalom fiókját, elővettem az öngyújtót, és remegő kézzel meggyújtottam a papírlap szélét. Beletörődve figyeltem, ahogy a láng kívülről befelé, egyre mohóbban falja az arcokra egyre kevésbé hasonlító széncsíkokat és az egymás felé hajoló törzseket, amíg teljesen fel nem emészti.” Szücs Kori középiskolás évei óta képtelen olajfestékkel festeni; azóta kizárólag fekete-fehér szénrajzok kerülnek ki a keze alól.Mosonyi Anti a számítógépes játékok rabja, ami néha összekeveredik a rémálmaival.Egy nap mindketten megkapják ugyanazt a Facebook-meghívót. Kori, Anti és Csilla hosszú évek után először találkoznak az Ajtósi Dürer Gimnázium ötéves érettségi találkozóján. Nem csak a múlt kovácsolja őket össze, hanem egy közösen megélt tragédia is, ami egyik pillanatról a másikra felforgatta…