Értékelés

Kira Poutanen: A csodálatos tenger

covers_538256.jpg
Forrás: moly.hu

Fülszöveg:

Kira ​Poutanen (1974-) író, műfordító, színésznő Ihana meri (A csodálatos tenger) című alkotása 2001-ben jelent meg Finnországban, szerzője első írói alkotásaként. Az önéletrajzi ihletésű, de fiktív naplóregény egy tizenöt éves lány vallomása anorexiájáról és a betegségből kivezető úton való elindulásáról. A művet megjelenése évében a legrangosabb finnországi ifjúsági irodalmi elismeréssel, a Finlandia Junior díjjal jutalmazták.

A csodálatos tenger két tekintetben is újdonsággal szolgálhat a magyar olvasók számára. Egyrészt célközönségét tekintve a kamaszkor és felnőttkor határán járó fiatal felnőttek számára írott, nálunk kevéssé jelen lévő prózához (young adult fiction) sorolható. Másrészt kiemelkedő színvonalú példája a kortárs finn ifjúsági irodalom azon előtérben lévő, realista jellegű irányvonalának, amely nem menedékül szolgáló álomvilágot kínál olvasói számára a valóság elől, hanem korunk társadalmát és annak problémáit tükrözi, a fiatalok tényleges életét és a nehézségeket, melyekkel szembe kell nézniük.

Valószínűleg soha nem kerül a kezembe Kira Poutanen, finn író könyve, ha nem jelenik meg a POKET változata, ráadásul Hosszú Katinka ajánlásával. Azonnal utánanéztem a regénynek, és felkeltette az érdeklődésemet, ezért elszaladtam egy automatához, és beszereztem a könyvet. Sajnos csak mostanában volt időm elolvasni, azonban a tartalom kárpótolt a várakozásért.

A csodálatos tenger tipikusan olyan regény, ami már a legelején beszippantja az olvasót, és nem engedi el még hosszú ideig. Ugyan a könyv nincs száz oldal sem, mégis elképesztő hatása van: már kezdetben is nyomasztó, de oldalról oldalra egyre mélyebbre nyomja az olvasót, tökéletesen érzékeltetve ezzel a főszereplő, Julia lelkiállapotát. Julia ugyanis fokozatosan egyre mélyebbre süllyed, mintha csak a tenger szippantaná be, és nem eresztené a felszínre.

“Én bezárkózok a szobámba, bemagolom a fogyókúrás útmutatót és a tornagyakorlatokat. A magazin lapján a piros trikós nő megint a hátán fekszik feszes a hátsója, és mosolyog örökfehér fogaival. Én is elhelyezkedek ugyanígy, és elkezdem emelgetni a lábamat. Én nem mosolygok, de nekem is van trikóm.”

A történet Julia naplóbejegyzéseiből áll össze, és nagyjából egy évet ölel fel, mely során valójában semmi rendkívüli nem történik a külvilágban, azonban Julia élete gyökeresen megváltozik. Már a regény kezdetén sem egy idilli állapottal találkozunk, Julia, túlterhelt, folyamatosan nyomasztják az iskolában, azonban az érzéseit nem tudja megosztani senkivel. Az egész könyvben általános a jelenség, hogy a párbeszédes részek sem igazi párbeszédek, mindig csak valamiféle Juliának szóló üzenetek, azonban a válaszra nem is kíváncsiak a megszólalók, ezért Julia – akár felnőttekkel, akár az osztálytársaival beszélgetett – végig az volt az érzésem, hogy nem érdekli őket a lány válasza. Két esetben láttam, hogy tényleg foglalkozik valaki a lánnyal, és tényleg őt látják, teljes valójában: az egyik eset az, amikor Julia kisöccse nézi az addigra emberi ronccsá vált lányt, a másik alkalom pedig az orvos beszéde Juliához, a regény végén. Mások képtelenek voltak áthatolni a pajzson, amit Julia maga köré húzott: még ha érzékelték is a bajt, nem tudtak a lány megnyugtató szavai mögé látni. Ezért történhetett meg, hogy senki nem vette észre a bajt, vagy nem vették komolyan, egészen a legvégsőkig.

weight-loss-494284_1920
Forrás: Pixabay

Kijózanító volt látni, hogy egy tinédzser lány számára milyen sokat jelent a testsúly, és milyen sokat foglalkozik vele a környezetünk is. Talán egy egészséges önképpel rendelkező embernek fel sem tűnik az, amik Julia számára meghatározóak voltak: az egészségtan óra, ahol elmondták, hogy egy ilyen korú lánynak nem szabad sokat ennie, vagy épp a barátok, akik folyamatosan fogyni akartak. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy az egyébként is nagyon vékony lány – ezt konkrétan kimondja a védőnő az első oldalon – úgy érezze, hogy fogynia kell. Nem tudnám megmondani, hogy meddig volt egy viszonylag kiegyensúlyozott fogyókúráról szó, mert a szerző nagyon szépen érzékeltette a dolog fokozatosságát, ahogy átcsap a dolog anorexiába.

“Az emberek lógó fejjel és görbe vállal járkálnak az utcán. Mindenki ugyanezt a feketeséget és szürkeséget hordozza, mégsem szól senki semmit. Miért nem kiált fel valaki, hogy ez rettenetes, hogy ez megöl minket, ezt nem lehet kibírni, nem lehet kibírni.”

Bár a könyv tényleg nagyon nyomasztó volt, úgy gondolom, hogy mindenkinek érdemes lenne elolvasnia, mert elképesztő kijózanító erővel bír: a legfontosabb mondanivalója, hogy figyeljünk oda egymásra, legalább a családtagjainkra és szeretteinkre, és hogy ne csak beszéljünk, hanem beszélgessünk. Emellett pedig egy nagyon izgalmas és nagy hatású könyv A csodálatos tenger, már csak ezért is érdemes mindenkinek elolvasnia.

Értékelés:

Rating: 5 out of 5.

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: