Értékelés

Jim Crace: Az utolsó aratás

covers_474359
Forrás: moly.hu

Fülszöveg:

Az ​aratás utáni nap az eldugott angol falu lakóinak a jól megérdemelt pihenés és lakomázás napja. Az égen azonban két füstfelhő jelenik meg, az örömteli várakozást pedig riadalom és gyanakvás váltja fel. 
Az egyik füstfelhő a gazda felgyújtott pajtáját jelzi, a másik jövevények tüzét, akik az újonnan elfogadott földtörvény értelmében így remélnek jogot arra, hogy maradjanak… 
A falusiak szerint a két tűz nem lehet véletlen, és erőszakos jövőt jelez. Eközben egy másik idegen is érkezik a gazda meghívására, aki a határt méri és térképezi fel, és akinek jelenléte még a földfoglalókénál is nagyobb fenyegetést jelent. 
A felgyorsult és megállíthatatlan események hatására a falu élete napok alatt szétesik, az aratás örömét félelem keseríti meg, súlyos büntetés és halál. 
A történet időtlen és felkavaró, a gyönyörűen megidézett világ pedig jóval azután is velünk marad, hogy elolvastuk könyvet.

Bár csak nemrég fejeztem be Colin Whitehead regényét, A föld alatti vasút című művet, ismét egy KULT Könyvet vettem a kezembe, méghozzá Az utolsó aratást Jim Crace tollából. A regény egy eldugott angol faluban játszódik, ahol kezdetben minden békés, egészen addig, míg az ipari forradalom és a gyapjútermesztés meg nem jelenik a korábban földművelő faluban. Innentől a falucska lakói gyakorlatilag 7 nap alatt mindent elveszítenek, amit korábban biztosnak véltek az életükben.

Épp csak túl vannak az aratáson a kis angol falucska lakói, amikor váratlanul árny borul az életükre. Az eddig szinte időtlen, világtól elzárt helyen egyszerre váratlan dolgok történnek: a gazda pajtáját valaki felgyújtja, ráadásul ismeretlenek jelennek meg a határnál. Ez azonban nem a legnagyobb baj: kiderül ugyanis, hogy az eddig jóságos Kent gazda elveszítette a birtokot, és egy véres kezű rokon lesz a főnök, aki mindenképp bizonyítani akarja a hatalmát azzal, hogy megtorol minden apró bűnt, majd fel akarja számolni a földműves falut, és birkákat telepíteni a területre. Az emberek élete egyik napról a másikra felfordul, üldözni kezdik őket, és nemcsak az egzisztenciájuk, de az életük is veszélybe kerül.

“A szerelme nélkül üres hüvely vagyok. Kurta fejezetekben gyászolom, és fogom is, amíg a gyász ki nem ürül belőlem. Az a nap soha nem érkezik el, gondolom… és remélem. Vigasztal a gondolat, hogy sosem fog nem hiányozni.”

A falu lakói többségében olyan emberek, akik sok-sok generáció óta művelik ugyanazt a darab földet, és a legkevésbé sem bíznak azokban az emberekben, akik máshonnan érkeznek. Az elbeszélőt, Waltert is csak nehezen fogadták be, és csak azért, mert a gazdával érkezett, és hamarosan elvett egy helyi lányt. Az, hogy Walter meséli el a történetet, a könyv legmeghatározóbb sajátossága, ugyanis a férfi egyszerre van bent és kint – a falu része, ugyanakkor tudja, hogy más is van a világon. A regény kezdetén az elbeszélő általában T/1-ben beszél, egy egész közösség nevében, csak ritkán tér ki a saját szerepére, azonban ez a történet végére teljesen megváltozik, és a férfi magára marad: mind a falu, mind az urak kivetik maguk közül, senki sem bízik meg benne.

england-1827342_960_720
Angol vidék / Forrás: Pixabay

A regényben nem a cselekmény az elsődleges, az csupán lassan folydogál előre, ehelyett a szereplők reakcióin van a hangsúly: mit tesz ebben a drasztikus helyzetben Kent gazda, hogy megmentse a falusiakat? Hogyan reagálnak az idegenek az őket ért atrocitásokra? Mit tesznek a többségében homogén közösségként ábrázolt falusiak? És mit tesz Walter? Ezeket a kérdéseket ugyan megválaszolja a regény, de a miérteket már az olvasónak kell kitalálnia, ugyanis a szerző zsenialitása ott mutatkozik meg a leginkább a műben, hogy a szereplőknek mindig többféle motivációjuk is lehet a tetteikre. Mivel azonban Walter szemszögéből látunk mindent, csak az ő találgatásait ismerjük meg, és a valós okokra csak következtethetünk.

Fontos megemlítenem a mű kapcsán a gyönyörű, néhol líraiba hajló nyelvezetet, ami igazi szépirodalmi csemegévé teszi Az utolsó aratást, illetve Walter érdekes belső monológjait, melyek egyre bensőségesebbek lesznek a regény végéhez közeledve. Ahogy a falu szétesik, a hangulat is egyre tragikusabbá válik, és nagyon szomorú, szívhez szóló jeleneteket és eszmefuttatásokat is találunk a mű vége felé, és még a jobb jövőre vonatkozó remény is elég esetlen, nem nyújt igazi vigaszt. Mindezek miatt nagyon közel kerültem Walter karakteréhez, aki egész életében próbált igazi tagja lenni egy közösségnek, mégis magányra lett kárhoztatva.

“A tölgy közismerten nyugodt állású fa. Nem bókol, nem hajolgat, akármivel próbálkozik is a szél. A tölgy megbízható. Azt akarja, hogy az eke szép egyenes vonalban haladjon, és akkor egész évben szemnek kellemes minta felett uralkodhat.”

Az utolsó aratás nagyon erős hangulatisággal bír, és az olvasó számtalan pontos elgondolkozhat, illetve érdekes jellemekkel találkozhat, akik valahogy sosem azt teszik, amit várunk tőlük. Emiatt a könyvet azoknak ajánlom, akik kedvelik az ehhez hasonló, karakterekre és a közösség működésére fókuszáló regényeket, és akiket nem zavar az igazán fordulatos cselekmény hiánya.

Értékelés:

Rating: 4.5 out of 5.

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: