Egyéb

Ez volt 2018: éves összefoglaló a legjobb könyvekből!

Máris véget ért 2018, és az új év beköszöntével úgy döntöttem, hogy írok egy összefoglalót az idei olvasmányaimból, és kiemelem azokat a könyveket, amik valamiért fontosak voltak. Hasonló összefoglalót írtam már félévkor is, amiből néhány kategóriát most is használtam, de a teljes félévzárót itt olvashatjátok el! Most pedig jöjjön az éves értékelés!

1. Az új kedvenc 2018-ban: Vivien Holloway:

Az idei év egyik nagy meglepetése volt számomra, hogy mennyire tetszett Vivien Holloway könyve, a Végtelen horizont. A regény már nem most jelent meg, azonban én nem találkoztam vele mindaddig, míg fel nem merült a címe egy könyvklubban. Ekkor olvastam el a fülszövegét, és már az is megtetszett, de álomban sem gondoltam volna, hogy azonnal megnyer magának a regény, ahogy belekezdek. Nyilván az is közrejátszik abban, hogy ezt a regényt választottam a legújabb kedvencemnek, hogy már az év végén, decemberben olvastam, de tény, hogy nagyon szerettem olvasni a történetet, amiről itt olvashatjátok el az értékelésemet. Sajnos a regénynek nincs második része, de szerencsére van egy rövid kötet, két novellával, amiben a Végtelen horizont szereplőit láthatjuk viszont újra. Ez a kötet már 2019-re maradt, de mindenképpen el fogom olvasni. Emellett pedig a szerző többi könyvével is meg szeretnék ismerkedni a jövőben.

2. A legnagyobb meglepetés: Moskát Anita. Horgonyhely és Papp Dóra: Bolyongó:

Több olyan könyvet is olvastam 2018-ban, amikről első pillantásra nem hittem volna, hogy tetszeni fog, de aztán mégis megpróbálkoztam velük, és imádtam őket. Emiatt aztán nem egy, hanem két könyvet választottam: az egyik Moskát Anita: Horgonyhely című könyve, aminek nem igazán fogott meg a fülszövege, a jó értékelések miatt mégis elolvastam, és nagyon pozitívan csalódtam, az év egyik legjobb olvasmányélményem lett a Horgonyhely. A másik könyv is magyar szerző tollából származik, amit kiválasztottam, ugyanis Papp Dóra: Bolyongója is nagy meglepetést okozott. A Bolyongót is a könyvklub miatt olvastam, és szinte biztos voltam benne, hogy nem fog tetszeni, úgy éreztem, hogy kinőttem már a romantikus YA regényekből, de végül nagyon megszerettem ezt a regényt, és most már nagyon örülök, hogy megismerkedtem vele (természetesen erről is elolvashatjátok az értékelésemet itt).

3. A leginkább elgondolkodtató könyv: Hyeonseo Lee: A lány hét névvel és Alice Walker: Bíborszín:

A legelgondolkodtatóbb könyv kategóriájába is két regényt választottam, mert mindkettőt nagyon fontosnak éreztem. Az egyik A lány hét névvel című könyv volt, mely Hyeonseo Lee szökését meséli el Észak-Koreából, ugyanis nagyon fontos dolgokat tanított nekem ez a könyv a világról. Az év második felében olvastam a Bíborszínt Alice Walkertől, és ezt is nagyon fontosnak találtam, elgondolkodtatott, ezért ez a regény is helyet kapott a listán. Az értékeléseimet is elolvashatjátok a könyvekről, A lány hét névvel értékelését itt, míg a Bíborszínét itt találjátok meg.

4. A legszomorúbb könyv: John Green: Alaska nyomában:

Nem tudom, hogy miért nem olvastam korábban semmit John Greentől, de már látom, hogy hiba volt. Az Alaska nyomában már egy ideje a polcomon porosodott, és szerencsére a nyári kihívás miatt a kezembe vettem, és egyszerűen imádtam. Ritkán sírok könyvön, de ez a regény többször is könnyeket csalt a szemembe, ezért megérdemli, hogy 2018 legszomorúbb könyvének nyilvánítsam. Ugyanakkor remek könyv volt, nagyon érdekes karakterekkel, ezért nagyon ajánlom azoknak is, akik nem kifejezetten szeretik a szomorú regényeket. Természetesen erről a könyvről is írtam értékelést, amit itt találtok meg.

covers_305015

5. A legszebben megírt könyv: John Williams: Stoner és Kazuo Ishiguro: Napok romjai:

Nagyon szeretem a szépen megírt regényeket is, amikben gyakran fontosabb a nyelvezet és a gondolatiság, mint a cselekmény.Ilyen regény John Williams Stoner című könyve is, melyet már jó ideje szerettem volna elolvasni, és idén végre sort kerítettem rá- szerencsére. A regényről írt értékelésemet itt találjátok. Ebben az évben fedeztem fel az egyik új kedvenc írómat, Kazuo Ishigurot, akinek azóta már több könyvét olvastam, de a kedvencem a legkorábban megismert könyve lett, a Napok romjai, melyben nemcsak az angol tájat írja le gyönyörűen a szerző, de a nyelvet is nagyon érzékletesen használja. Ha kedvet kaptok hozzá, olvassátok el a teljes értékelést itt.

6. A legjobb sorozat 2018-ban: Victoria Schwab: Verity szörnyei:

Olyan sorozatot szerettem volna legjobbnak választani, aminek már mindegyik részét olvastam, így képet tudok alkotni az egész történetről. Szerencsére idén olvastam Victoria Schwab duológiájának, a Verity szörnyeinek mindkét részét, ezért nem is volt kérdés, hogy ezt a sorozatot választom kedvencnek. Az Egy kegyetlen dalt még a Book A Sloth Club jóvoltából ismertem meg, és rögtön lecsaptam a második kötetre is, annyira tetszett az első rész. Bár a folytatással, az Egy sötét duettel nem voltam maradéktalanul elégedett, a lezárás méltó lett a  történet egészéhez, és Victoria Schwabhoz is. Az első részről itt, míg a másodikról itt olvashattok bővebben.

7. A legjobb sorozatkezdő könyv, aminek már várom a folytatását: Katherine Arden: A medve és a csalogány és Ed McDonald: Éjszárny:

Sok sorozatkezdő könyvet olvastam idén, és majdnem mindegyiknek várom már a folytatását, de van kettő, aminek különösen kíváncsi vagyok a második részére. Az egyik Katherine Arden könyve, A medve és a csalogány, aminek már nagyon vártam a magyar megjelenését, és rögtön a megjelenése után el is olvastam. Nagyon szerettem ezt a könyvet, ezért tűkön ülve várom a folytatását, ami idén érkezik. Addig is olvassátok el az első részről írt bejegyzésemet itt. Szintén 2019-ben jön a második része Ed McDonald: Éjszárny című regényének, amit nemrég olvastam, és nagyon  megkedveltem a különleges hangulatát, amiről bővebben itt írtam.

8. A legszebb borító: Holly Black: A kegyetlen herceg:

Sok gyönyörű borítóval találkoztam 2018-ban, ezért nehéz volt kiválasztanom a legjobbat, de végül Holly Black könyvére esett a választásom, A kegyetlen hercegre. A regénynek egyébként nemcsak a borítója gyönyörű, nekem a sztorija is nagyon tetszett, de ha már a külcsínről beszélünk, meg kell említenem, hogy belül is gyönyörű illusztrációk díszítik a kötetet. Az értékelésemet itt találjátok a könyvről.

covers_509151

9. A tőlem legtávolabb álló könyv, ami mégis tetszett:

Bele akartam tenni az összefoglalómba egy olyan könyvet is, aminek ugyan a műfaja nem áll igazán közel hozzám, maga a regény mégis nagyon tetszett: ez Martha Wells könyve, a Kritikus rendszerhiba. Alapvetően nem szoktam sci-fit olvasni, de megfogott a Kritikus rendszerhiba ajánlása, ami nem végül nem bizonyult teljesen helytállónak, maga a regény mégis elnyerte a tetszésemet, és már kíváncsian várom a következő részt, ami remélhetőleg idén megérkezik Magyarországra is.

covers_484224

10. A legnagyobb csalódás: Karin Tidbeck: Amatka:

Így az értékelés végére beteszek egy nem olyan pozitív élményt is, az idei év legnagyobb könyves csalódását. Számomra ez az Amatka című regény volt Karin Tidbecktől, ami alapvetően egy nagyon jó ötletre épült, de a végeredmény nekem nem igazán nyerte el a tetszésem. Persze ez adódhat az én ízlésemből is, ezért nem beszélek le senkit a könyvről, egyszerűen csak azt mondom, hogy én nem azt kaptam, amit vártam. Bővebben itt olvashatjátok el a véleményem a könyvről.

covers_457736

Remélem, hogy tetszett az összefoglalóm 2018-ról, és ezennel is boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: