Martha Wells: Kritikus rendszerhiba

Fülszöveg:

A ​jövő emberisége felett nagyvállalatok uralkodnak, minden egyes bolygóközi küldetést csak a cég szerelhet fel, és csak ők hagyhatják jóvá. A felfedező csapatok saját biztonságuk szavatolása érdekében mindig a cég által delegált biztonsági androidok társaságában utaznak. Sajnos egy olyan társadalomban, ahol a szerződéseket rendszerint az nyeri el, aki a legalacsonyabb összegért bármit elvállal, a biztonság nem éppen elsődleges tényező.  Mint például azon a távoli bolygón, ahol egy csapat tudós éppen felszíni vizsgálatokat végez a céges biztonsági droid felügyelete alatt. Ez a BiztEgység azonban már korábban feltörte saját vezérmodulját, és öntudatra ébredt. Magára csak Az Öldöklőként gondol – bár ezt azért nem hangoztatná, ha megkérdeznék. Az embereket viszont mélyen lenézi, és csak arra vágyik, hogy legalább addig mindenki békén hagyja, amíg rájön, kicsoda is ő valójában. Azonban amikor egy másik, bolygójukhoz közeli küldetés tagjaival megszakad a kapcsolat, a tudósokra és Az Öldöklőre hárul a feladat, hogy kiderítsék, mi történt velük.

A Kritikus rendszerhiba Martha Wells Az Öldöklő-naplók univerzumának első, lélegzetelállító epizódja. A Westworld és az Ex Machina rajongói különösen szeretni fogják a főszereplőt, a kegyetlen biztonsági droidot, aki ledobta magáról programozásának láncait, és most folyamatosan ingadozik az önismeretet célzó elmélkedés, illetve a minden ember kiirtását célzó kósza ösztön között.

Mióta kijött a Westworld második évada, a fejembe vettem, hogy keresek valami hasonló, robotos, öntudatra ébredős sci-fi könyvet, és amikor megláttam a könyvesboltban a Kritikus rendszerhiba fülszövegét, tudtam, hogy ez kell nekem. Bár nem vagyok híve annak, hogy a könyvre ráírják, hogy mihez hasonlít – általában csalódáshoz vezet – most mégis ez alapján választottam ki ezt a regényt, a hátulján ugyanis megemlítik két kedvencemet is: a Westworldöt és a Deus Exet. Végül aztán nem azt kaptam, amit vártam, de elöljáróban elmondhatom, hogy egyáltalán nem csalódtam.

Ritkán kerül a kezembe olyan könyv, aminek már az első sora megnevetteti az olvasót, de ennél a könyvnél talán az egyik legjobb rész az első bekezdés. Ezek után nagy érdeklődéssel fordultam a könyv felé, ami alig 150 oldal. A rövidsége ellenére nem haladtam vele túl gyorsan, talán azért, mert nincsenek nagyon izgalmas fordulatok, amik miatt nem tudtam letenni a könyvet – csak a végén van néhány. Ennek ellenére amikor mégis olvastam, egyáltalán nem volt unalmas a könyv, amelyet elsősorban a főszereplő, öldöklő cinikus humora és különleges világlátása vitt a hátán.

„Tömeggyilkos is lehettem volna, miután feltörtem a vezérmodulomat, de aztán rájöttem, hogy hozzáférhetek a cég műholdjain át sugárzott szórakoztató csatornák összes tartalmához. Azóta jóval több mint 35 000 óra telt el, nem sok gyilkolászással, de valószínűleg, mittudomén, közel 35 000 órányi film, sorozat, könyv, színdarab és zene elfogyasztásával. Szívtelen gyilkológépként teljes kudarcot vallottam.”

A főszereplő egy magát Öldöklőként nevező gyilokdroid, akinek az a feladata, hogy megvédje az aktuális ügyfeleket, akik most épp egy sivár bolygó felszínén kutatnak. Öldöklőt azonban nem érdeklik az emberek, sem a munkájuk, csak tessék-lássék végzi a feladatát, és egyetlen vágya, hogy végre békén hagyják, és egész nap sorozatokat nézhessen – kicsit tehát egy tinire hasonlít. Balszerencséjére azonban a csapat bajba kerül, ráadásul kezdenek érdeklődni Öldöklő és az érzései iránt, a robotunk pedig egyre inkább megkedveli az embereket, akikkel ugyan nem szívesen létesít kapcsolatot, de a halálukat azért bánná. Így kezdődik el a BiztEgység kalandja, és miközben igyekszik megmenteni az embereket, arra is rá kell jönnie, hogy ki is ő valójában, és mit akar kezdeni a frissen szerzett szabadságával.

Öldöklő karaktere tehát nagyon egyedi, még sehol nem találkoztam hasonló főhőssel, és nagyon szimpatikus is volt, csak azt sajnáltam, hogy a többi szereplőről nagyon keveset tudtunk meg a könyvből: sem a személyiségüket, sem a múltjukat nem igazán ismerhettük meg, talán csak dr. Mensza volt egyáltalán megjegyezhető, de róla sem mondott sokat a narrátor. A cselekménnyel viszont nem volt problémám, volt benne egy kis kaland, nyomozás, gyilkolászás, lelkizés, igazából minden, ami kell. De akárhogy is nézem, Öldöklő miatt olyan zseniális ez a könyv.

„A gyilkolódroidoknak nem adtak tisztességes oktatómodult a gyilkoláson kívül semmi másról, és még abból is az olcsó változatot.”

Mivel ez egy viszonylag rövid regény, értelemszerűen a történet világának csak egy nagyon kis szeletébe pillanthattunk be. Érződött, hogy az író jól átgondolta és felépítette a regény világát, ezért valószínűleg a sorozat további köteteiben még több részletet ismerhetünk meg a történet hátteréből. Ezért is várom, hogy kijöjjön a következő rész, biztosan el fogom olvasni! UPDATE: már elérhető a folytatás!

Értékelés: