Értékelés

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…

covers_410064Fülszöveg:

A ​harmincas évei elején járó Kathy gyermekkorában a festői angol vidéken nevelkedett, a Hailsham nevű magániskolában. Itt a gyerekeket óvták a külvilágtól, és arra tanították őket, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük, jólétük nem csupán önmaguk számára döntően fontos, hanem a társadalom számára is, melynek tagjaivá lesznek.

Kathy már jó ideje túllépett az idilli múlton, ám amikor váratlanul felbukkan az életében két iskolai barátja Hailsham-ből többé nem áll ellen az emlékek csábításának. Így hát mialatt megújul, és megszilárdul barátsága Ruth-szal, és miközben Tommy iránti egykori tinivonzalmát tápláló érzések kezdenek szerelemmé érni, Kathy felidézi a Hailsham-ben töltött évek emlékeit. Feleleveníti az együtt cseperedő fiúk és lányok boldog életét, melynek nyugalmát nemhogy zavarta volna, inkább növelte elszigeteltségük. Ám másféle emlékek is felmerülnek: különös félreértések, zavaró ellentmondások, és mindezek arról árulkodnak, hogy valamiféle sötét titok bújt meg Hailsham – talán csak látszólagos – biztonságot ígérő falai között. A tisztánlátáshoz vezető visszatekintés felismerései következtében a barátoknak szembe kell nézniük a gyermekkoruk hátterében rejtőző igazsággal, mely felnőtt létüket is meghatározza, új dimenzióba helyezi. 

Amikor elkezdtem olvasni ezt a regényt, semmit sem tudtam róla, nem olvastam utána, ezért nagyon meglepett, amivel végül szembekerültem. Alapvetően azért vettem meg a könyvet, mert nagyon szerettem a Napok romjait, és hasonló élményt kerestem, ez a könyv azonban annyira más, mintha egy másik ember írta volna. A fülszöveg alapján egy ifjúsági regény vagy egy érzelmes, romantikus történetet képzeltem el, ami részben igaz is volt, de nem éppen úgy, ahogy számítottam rá.

Most akkor lássuk, hogy mi is volt ez a könyv, ha nem az előbb felsoroltak… Egy szóval disztópia, ami azonban nem egyértelmű az első pillanattól fogva: a könyv egy bentlakásos iskolában játszódik, látszólag átlagos gyerekek a főszereplők, akik átlagos problémákkal küzdenek. Eleinte… Anélkül, hogy spoilereznék, elmondhatom, hogy a könyv legizgalmasabb része az volt, ahogy az olvasó a szereplőkkel együtt próbálja kitalálni, hogy mi is történik ebben a világban. A gyerekeknek ugyanis csak apró információkat csöpögtetnek arról, hogy mi vár rájuk az iskola után, de még túl fiatalok ahhoz, hogy igazán megértsék ezeket a dolgokat. A szerző nagyon finoman adagolja az információkat, így az olvasó fokozatosan kap betekintést a könyv világának működésébe, amiről csak az utolsó oldalakon beszélnek nyíltan a szereplők, mire már nagyjából mi magunk is összerakjuk a képet. Innentől SPOILERESEN folytatom!

“Mindig az jár az eszemben, hogy van valahol egy folyó, amelynek nagyon gyors a sodrása. És ott a vízben az a két ember, és kapaszkodnak egymásba, kapaszkodnak, ahogy csak tudnak, de végül nem bírják tovább. Túlságosan erős az áramlat. El kell engedniük egymást, és elsodródnak egymástól.”

A történet valójában az egyik hailshami diák, Kathy visszaemlékezése, aki élete egy új szakasza előtt megpróbálja tisztázni a múltját, a barátaival való viszonyát. A háttérben lappangó titok miatt a mű egésze nyomasztó, helyenként pedig nagyon megható is, ahogy a főhős próbál normális életet élni a szeretteivel, de számomra az a folyamat volt a legizgalmasabb, ahogy világossá vált minden sötét titok a háttérben. 

“Mindenkinek magának kell kihoznia az életéből, amit csak tud.”

Értékelés: 4,5/5

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d bloggers like this: