Értékelés

Kazuo Ishiguro: Napok romjai

covers_454952
Forrás: moly.hu

Fülszöveg:

1956 ​forró nyara. Az előkelő Darlington Hall elegáns főkomornyikja, Stevens új gazdája biztatására néhány napos kirándulásra indul. Fő célja azonban nem Dél-Anglia lenyűgöző tájainak megismerése, hanem egy találkozó: azt reméli, hogy sikerül visszacsábítania házvezetőnek Miss Kentont, akivel valamikor évekig együtt dolgozott. Ám kisebb-nagyobb kalandokkal tarkított utazása egyszersmind jelképes is.

Stevens a kirándulás elbeszélésével párhuzamosan visszautazik a múltjába, és felidézi mindennapi életét a harmincas évekbeli főúri házban, Lord Darlington politikai kalandorságát – de mindenekelőtt saját kapcsolatát Miss Kentonnal, melynek természetét sok év után sem tisztázta magában.

A Napok romjai az elveszett ügyek és az elvesztegetett szerelem, a megbánás álomszerűen szép és gazdag regénye. Stevens komikus sutasága és reménytelen tehetetlensége Ishiguro keze nyomán varázslatos egységbe olvad, és a fájdalmas múltat még maga előtt is titkoló személyiség, valamint a kor és a környezet páratlan tanulmányává válik. Olyan fájdalmasan megindító és őszinte mű ez, amely sokáig kísért az olvasó emlékezetében.

A Booker-díjas regényből film is készült, a főszerepeket Anthony Hopkins és Emma Thompson játszotta.

Azóta szemezek Kazuo Ishiguroval, amióta megnyerte az irodalmi Nobel-díjat, de csak most jutottam odáig, hogy elolvassak tőle valamit. A Napok romjaival kezdtem, és bár a történet alapvetően nem olyan, mint amilyenekért rajongani szoktam, Ishiguro mégis képes volt magával ragadni ebben a történetben. A könyv jól példázza, hogy miért is kapott ekkora elismerést a szerző, hiszen ritka, hogy egy lassú folyású történet, amiben gyakorlatilag nem történik semmi, mégis olyan izgalmas legyen, hogy alig bírtam letenni. Ez a tény – többek között – mindenképp Ishiguro zsenialitását mutatja. Na de eleget áradoztam a szerzőről, lássuk részletesebben a könyvet!

Szép, szomorú, lassú, méltóságteljes, tragikus… Ezek a szavak jutottak eszembe először, amikor megpróbáltam összefoglalni a tapasztalataimat a művel kapcsolatban. A napok romjai egy ízig-vérig angol regény, amiben egy tapasztalt főkomornyik Stephens életét és lelki világát ismerhetjük meg. Stephens hosszú évek óta szolgál Darlington Hallban, amikor a kastély új gazdát kap, aki azonban szinte sosem tartózkodik otthon, ezért a komornyikja szolgálatára bocsátja az autóját, hogy utazzon el, és tekintse meg Dél-Angliát. Stephens egyetlen célja az volt egész életében, hogy megfeleljen az urának, akit épp szolgál, valójában az utazását is az motiválja – látszólag, – hogy még jobbá tegye a személyzetet azáltal, hogy meggyőzi régi ismerősét, Miss Kentont, hogy csatlakozzon hozzájuk. A találkozás csak a könyv legvégére következik be, előtte azonban Stephens visszaemlékezéseiből megismerhetjük Darlington Hall fénykorát, a Stephens Lord Darlington mellett töltött évekeit, és a férfi kapcsolatát Miss Kentonnal.

„Hallani néha, hogy igazi főkomornyikot csak Angliában talál az ember. Másutt csupán szolgák vannak, akárhogy hívják is őket. Hajlok rá, hogy osztozzam ebben a meggyőződésben. Odaát a kontinensen az emberek nem alkalmasak főkomornyiknak, mert természetüknél fogva képtelenek arra az önfegyelemre, amely az angoloknak sajátjuk.”

És valóban, Stephens legfőbb erénye, a saját ítélete szerint, az önfegyelme, melyet számtalan jelenet példáz a műben. A sok évnyi szolgálat során nem csoda, ha Stephens valóban eggyé vált a maszkkal, amit hordozott, és bár emberként megmaradtak az érzései, legfőbb célja volt, hogy ezeket elnyomja, míg végül már maga sem ismerte fel, hogy mit is érez valójában. Talán ez a regény igazi tragédiája, hogy a főszereplő egyszerűen képtelen megbirkózni az emberi oldalával, az esendőségével, és a maszk, amit hord megakadályozza abban is, hogy felismerje a boldogságot, ha az előtte áll. Ebben a történetben nincs gonosz, aki megakadályozza, hogy Stephens boldog legyen, mert valójában ő maga – saját kegyetlensége – áll ennek útjában.

Másrészt Stephens hősként is felfogható, aki mellett elszaladt az élet, amíg dolgozni, és segíteni próbált a világ jobbá tételében, és most, idősödve kezdi felismerni, hogy milyen sokat veszített. Ennek ellenére Stephens nem esik kétségbe, bármi is történjen vele, mindig tovább lép, és igyekszik élni az életét. Mindezt a II. világháború utáni felforgatott világban.

„Úgysem lehet visszafordítani az időt. Az ember nem töprenghet örökösen azon, hogy mi lett volna másképp. Hanem be kell látnia, hogy van olyan jó sora, mint a legtöbb embernek, talán még jobb is, és hálásnak kell lennie érte.”

Fontosnak tartom még kiemelni, hogy a regény mennyire gyönyörű, lehengerlő nyelvezettel operál. A drámai leírások, a csodaszép angol táj érzékletes bemutatása és a finom irónia keveredik ebben a műben, ami igazi szépirodalmi alkotássá teszi ezt a lehengerlő regényt. Lehetséges, hogy kissé elragadtattam magam, de mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki egy kicsit szeretne magába nézni, vagy egyszerűen csak szereti a gyönyörűen megírt, mély lélektani regényeket.

Értékelés: 5/5

3 hozzászólás

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük