• Értékelés

    Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…

    Fülszöveg: A ​harmincas évei elején járó Kathy gyermekkorában a festői angol vidéken nevelkedett, a Hailsham nevű magániskolában. Itt a gyerekeket óvták a külvilágtól, és arra tanították őket, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük, jólétük nem csupán önmaguk számára döntően fontos, hanem a társadalom számára is, melynek tagjaivá lesznek. Kathy már jó ideje túllépett az idilli múlton, ám amikor váratlanul felbukkan az életében két iskolai barátja Hailsham-ből többé nem áll ellen az emlékek csábításának. Így hát mialatt megújul, és megszilárdul barátsága Ruth-szal, és miközben Tommy iránti egykori tinivonzalmát tápláló érzések kezdenek szerelemmé érni, Kathy felidézi a Hailsham-ben töltött évek emlékeit. Feleleveníti az együtt cseperedő fiúk és lányok boldog életét, melynek…

  • Értékelés

    Brodi Ashton – Cynthia Hand – Jodi Meadows: Lady Jane

    Fülszöveg: Edward ​még csak tizenhat éves, és már Anglia királya. De sajnos épp haldoklik, ami elég kellemetlen, ha azt nézzük, hogy inkább az első csókja tervezésével kellene foglalkoznia, mint azzal, hogy kire is hagyja a trónt…  Jane Edward unokatestvére, akit sokkal inkább érdekelnek a könyvek, mint a romantika. Szerencsétlenségére Edward beleegyezett a megházasításába, hogy ezzel bebiztosítsa a trónöröklését. Ráadásul van valami igen furcsa a neki kiválasztottban: Gifford ugyanis egy ló. De tényleg, a férfi minden egyes nap hajnalán egy nemesi szénafalóvá változik – csak hogy naplemente után a fogai között szénaszálakkal változhasson vissza emberré. Ettől eltekintve azért meg kell hagyni, hogy roppantul jóképű, és Jane szívében szép lassan hely szabadul…

  • Értékelés

    Tóth Krisztina: Pixel

    Fülszöveg:  Egymással ​ütköző emberek és sorsok kavarognak térben és időben, véletlenszerűen találkoznak, ám mégis olyan érzésünk van, mintha egy közös testhez tartoztak volna egykor, csak ezt a testet szétszakította volna valami, ahogyan a könyvben fel-feltűnő párokat is. Fej, szív és kéz: minden testrészhez egy történet tartozik. Humor és keserűség regiszterei váltogatják egymást, hol a közelítés fájdalmas pontossága, hol a távolítás iróniája jellemzi az egymásra épülő történeteket.  Tóth Krisztina új könyvében a fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egyedi színűek és izgalmasak, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, vagyis, ha hátrább lépünk egy lépéssel, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás…

  • Hírek

    Mary Shelley: Az élet, ami a Frankenstein mögött áll

    Elkészült a Mary Shelley életéből készült film, hamarosan már mi is megnézhetjük a híres írónő történetét Elle Fanning főszereplésével. A filmet eredetileg 2017 szeptemberében mutatták be, de a nagyközönség csak május 25-től láthatja a filmet, ami elsősorban az írónő fiatalkorára, és a Percy Bysshe Shelleyvel való kapcsolatára koncentrál. A könyvmolyok számára azért is érdekes lehet majd az alkotás, mert megjelenik benne a kor irodalmi élete, és az ígéretek szerint a történet Shelley legfontosabb művének, a Frankensteinnek a megértéséhez is hozzájárul. A filmet Haifaa al-Mansou, Szaud-Arábia első rendezőnője jegyzi majd. Mary Shelley igazi korszakalkotó irodalmi művet alkotott a Frankensteinnel, holott valójában csak egy versenyt akart megnyerni vele, amit a barátai találtak ki…

  • Értékelés

    Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

    Fülszöveg: A ​regény – egy orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám…

  • Ajánló

    Könyvhetes megjelenések!!! Ezeket mindenképpen be akarom szerezni!

    Még alig ocsúdtunk fel a Könyvfesztiválos izgalomból, és máris várhatjuk a következő nagy könyves eseményt, ugyanis idén 89. alkalommal rendezik meg az Ünnepi Könyvhetet június 7 és 11 között a Vörösmarty téren. Lassan kiderül az is, hogy milyen új könyvek jelennek meg a Könyvhétre, ezért összeszedtem néhány olvasniavalót, ami érdekes lehet. 1. Victoria Schwab: Egy kegyetlen dal: Rengetegen várják már Victoria Scwab új könyvét, ezért a Fumax kiadó nem egyszerűen csak kiadja a művet a Könyvhétre, hanem összedugták a fejüket a BASC csapatával, és kiadnak egy egyedi, limitált darabszámú meglepetést doboz, amiben a könyv mellett természetesen helyet kapnak a témához kapcsolódó könyvmolyoknak szóló ajándékok, amiket már megszokhattunk BASC dobozaiból. 🙂…

  • Értékelés

    Kazuo Ishiguro: Napok romjai

    Fülszöveg: 1956 ​forró nyara. Az előkelő Darlington Hall elegáns főkomornyikja, Stevens új gazdája biztatására néhány napos kirándulásra indul. Fő célja azonban nem Dél-Anglia lenyűgöző tájainak megismerése, hanem egy találkozó: azt reméli, hogy sikerül visszacsábítania házvezetőnek Miss Kentont, akivel valamikor évekig együtt dolgozott. Ám kisebb-nagyobb kalandokkal tarkított utazása egyszersmind jelképes is. Stevens a kirándulás elbeszélésével párhuzamosan visszautazik a múltjába, és felidézi mindennapi életét a harmincas évekbeli főúri házban, Lord Darlington politikai kalandorságát – de mindenekelőtt saját kapcsolatát Miss Kentonnal, melynek természetét sok év után sem tisztázta magában. A Napok romjai az elveszett ügyek és az elvesztegetett szerelem, a megbánás álomszerűen szép és gazdag regénye. Stevens komikus sutasága és reménytelen tehetetlensége Ishiguro…

  • Hírek

    Nem adják át idén az irodalmi Nobel-díjat

    Az utóbbi idők szexuális zaklatással kapcsolatos ügyei sajnos elérték a Svéd Akadémiát is, ami örvendetes, ha arra gondolunk, hogy egy ilyen magas presztízsű intézmény sem tehet meg akármit, viszont az ügy miatt a Nobel-bizottság úgy döntött, hogy ebben az évben nem adják át az irodalmi Nobel-díjat. Jövőre viszont két díjazott is lesz. Szexuális zaklatási ügyekről elsősorban a filmesek köréből hallunk, de nyilvánvalóan a hatalommal való visszaélés sok más területen is problémát jelenthet. Így történhetett meg, hogy a Nobel-díj döntőbizottsága, a Svéd Akadémia is gyanúba keveredett. Ez az oka annak, hogy az akadémia és a Nobel Alapítvány május 4-én bejelentette, hogy 2018-ban nem osztják ki a díjat. A döntés fő oka,…

  • Ajánló

    Könyv vs. film: tényleg mindig a könyv a jobb?

    A legtöbb ember, aki szeret olvasni, arra esküszik, hogy a könyv mindig jobb, mint a belőle készült film. De vajon tényleg mindig így van? 5 könyvet és a belőlük készült adaptációt vettem górcső alá! 1. Margaret Atwood: A szolgálólány meséje Aki olvassa a blogomat, az tudhatja, hogy nagy Atwood rajongó vagyok, ezért nem kérdés, hogy A szolgálólány meséjét is olvastam, és lelkesen követem a sorozatot is, aminek most jön ki a 2. évada. Először a sorozattal ismerkedtem meg, ami óriási hatással volt rám, de a könyv is érdekes volt, mert jellegéből adódóan egész más szempontokat tud átadni. A könyv nagyjából ott végződik, ahol a sorozat 1. évada, ezért a készítők…

  • Értékelés

    Hyeonseo Lee – David John: A lány hét névvel

    Fülszöveg: Hyeonseo Lee Észak-Koreában, a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrájában töltötte gyermekkorát. Egyike annak a több millió embernek, akit túszul ejtett a titkolózó, brutális kommunista rezsim. Amikor az 1990-es években lesújtott Észak-Koreára az éhínség, ráébredt, hogy egész életében agymosáson ment keresztül. Tizenhét évesen elhagyta a hazáját. Hazatérésre menekültként nem is gondolhatott, mert családjával együtt börtön és kínzás várt volna rá. Mivel életben akart maradni, Kínában telepedett le. Tizenkét év elteltével visszatért az észak-koreai határhoz, hogy egy merész küldetés során átsegítse családját Dél-Koreába. Ez a vakmerő és különleges történet bepillantást enged a világ legzártabb diktatúrájának mindennapjaiba, első kézből ad számot a történelem egyik legbrutálisabb éhínségéről, miközben megismerhetünk egy kivételes nőt, aki nem félt…