Értékelés

Dan Brown: Eredet

dan brown
Forrás: moly.hu

Fülszöveg: 

Robert ​Langdon, a szimbolika és a vallási ikonológia harvardi professzora a bilbaói Guggenheim Múzeumba érkezik, hogy részt vegyen egy felfedezés bemutatásán, amely „mindörökre megváltoztatja a tudományokat”. Az esemény házigazdája Langdon barátja és egykori tanítványa, Edmond Kirsch, a negyvenéves tech-mágnás, akit káprázatos találmányai és merész előrejelzései az egész világon vitatott figurává tettek. A mai este sem kivétel: azt állítja, hogy egy megdöbbentő áttörést jelent be, amelynek messzeható következményei lesznek.

Ám Langdon és a több száz vendég legnagyobb döbbenetére, az esemény még azelőtt tragikus véget ér, hogy igazán elkezdődhetne. Langdon kétségbeesett menekülésre kényszerül a múzeum igazgatónőjével, Ambra Vidallal. Barcelonába szöknek, és veszélyes kutatásba kezdenek egy jelszó után, amely megnyitja Kirsch titkát.

Langdonnak és Vidalnak meg kell találnia az utat a város labirintusszerű átjáróiban egy olyan ellenséggel szemben, amely minden fordulónál egy lépéssel előttük jár. A nyomot, amelyet követnek, csak rejtélyes szimbólumok és többértelmű modern művek jelölik, de Langdon és Vidal sorra megfejti a nyomravezetőket, és végül szemtől szembe kerülnek egy világrengető igazsággal, amely rejtve maradt – egészen mostanáig.

Mivel egy ideje nagy Dan Brown rajongó lettem, már nagyon vártam, hogy az Eredet megjelenjen magyarul, és az első adandó alkalommal a kosaramba tettem. Már megszokhattuk, hogy ha megjelenik egy Dan Brown-regény, akkor hideget is, meleget is bőven kap, mert a szerző nagyon magasra tette a mércét A Da Vinci-kóddal. Azonban meg kell mondanom, nem csalódtam az új Langdon-regényben sem. Tény, hogy voltak a könyvben olyan motívumok, amik már korábbi regényekben is megjelentek, de ez nem tette unalmassá vagy kiszámíthatóvá a könyvet. Sok helyen olvastam, hogy könnyen rá lehetett jönni a könyv végén lévő csavarra, de én például nem jöttem rá, vagy legalábbis megmaradt halovány sejtés szintjén.

“Nos, a szelídeknek kellett volna örökölniük a földet, de helyettük a fiataloké lett… a technikához értőké, akik a saját lelkük helyett a monitort bámulják.”

Amit hiányoltam a korábbi könyvekhez képest, az a hosszas nyomozás volt a műtárgyakkal. Talán csak egy olyan pont volt a könyvben, ahol valamilyen mű rejtette a kulcsot, és nem voltak igazán rejtvények sem, egyszerűen csak menekültek, ami önmagában is izgalmas volt, de a Dan Brown regényeiben megszokott elmés közjátékokat kissé hanyagolnunk kellett. Szerencsére nem teljesen, viszont Langdon fájdalmasan kevés szerepet kapott a feladat megoldásban. Ami végül a prezentációból kiderült, az olyannyira egyszerű volt, hogy az már zseniális, és az olvasó a homlokára csaphatott, hogy mennyire igaza is van Dan Brownnak. A történet most is több szálon futott, de nemcsak a jó és a rossz oldalt láthattuk, hanem kimondottan sok szereplő szemén keresztül érzékelhettük az eseményeket, ami nekem tetszett. Plusz pont, hogy egy rövid rész erejéig Magyarországra is ellátogathatunk. 🙂

“Néha csak annyit kell tenni, hogy perspektívát váltunk, és meglátjuk a mások igazságát.”

Nagyon erősen gondolkodom, hogy hány pontra is értékeljem ezt a könyvet, mert tényleg volt egy kis hiányérzetem közben, de miután elolvastam az egész művet, a végén lévő csavar némileg kárpótolt.

Értékelés: 4,5/5

3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d bloggers like this: